A térítésköteles háziorvosi ellátások díjtételtáblázatát dolgozta ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A munkához a szakmai hátteret a MOK háziorvosi munkacsoportja, a Háziorvosok Online Szövetsége és az Országos Alapellátási Szövetség (OASZ) biztosította. A díjtételajánlat a háziorvosoknál elérhető azon beavatkozásokra vonatkozik, amelyeket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nem támogat, és hatóságilag sincs meghatározva az áruk – mondta a VG-nek Nagy Ákos, a MOK alelnöke. Hozzátette: az ajánlott díjtételek, amelyek szakvéleményeket vagy külföldi utazáshoz szükséges gyógyszerszedés magyar nyelvű igazolását, esetleg a barna tajszámmal rendelkező beteg ellátásához szükséges terápiákat vagy egy lelet kinyomtatását tartalmazzák, 2021. november 1-jétől használhatják a háziorvosok. Persze, csak ha szükséges, mert ha a nemzetgazdasági mutatók indokolják, akkor a táblázatban szereplő térítési összegeket felül fogják vizsgálni.

Talán nincs a köztudatban, hogy a háziorvosi ellátást 1992-ben privatizálták, így az alapellátást gyakorlatilag a magánszektor biztosítja. Gyakran maguknak a háziorvosoknak sincs „magánorvosi tudatuk”, hiába dolgoznak vállalkozóként, inkább kényszervállalkozóként aposztrofáljak magukat – jelentette ki Nagy Ákos. A díjtáblázatban meghatározott tételek minimum- és maximumdíjakat tartalmaznak a csendesen fogyó 6500 háziorvos és házi gyermekorvos számára, aki jelenleg Magyarországon praktizál.

A MOK alelnöke példaként említette, hogy a legalacsonyabb díjtétel 2550, a legmagasabb pedig 13 250 forint. A díjtételeket azoknál a betegeknél alkalmazhatják az alapellátó orvosok, akik barna tajszámmal rendelkeznek, vagyis érvénytelen a tajkártyájuk, esetleg külföldön élnek, de magyarországi tartózkodásuk alatt az alapellátást szeretnék igénybe venni, vagy szeretnék, hogy például a háziorvosi rendelőben kössék be az infúziójukat.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A MOK-nak korábban volt már egy hasonló táblázata a NEAK által nem finanszírozott tevékenységekről – mondta a VG-nek Hertelendy László, a OASZ elnöke. A mostani ajánlás átfogóbb, korrektebb, tényeken alapuló, valamint az ellátások díjtételéhez tevékenységi időt is hozzárendeltek. Sokszor visszaélésre ad lehetőséget, hogy egyre többen veszik igénybe a magánellátást, és előfordul, hogy a magánszektor a háziorvosokat használja az előzetes vizsgálatokra – tette hozzá Hertelendy László. Ám jogilag nincs rendben, hogy a NEAK fizeti a privát ellátásban végzett műtétekhez szükséges vérképvizsgálatot vagy egyéb leletezést. 

A MOK díjtáblázata 18 tételt sorol fel. A betegeket nem éri majd váratlanul a táblázat, eddig is volt a rendelőkben kifüggesztve egy árlista, amely feltüntette a NEAK által nem finanszírozott ellátásokat – közölte Nagy Ákos. Hozzátette: azáltal, hogy az orvosi kamara kiadott egy ajánlást, most egységesebbek lesznek az árak, megszűnnek a területi egyenlőtlenségek.