A magyarok támogatják a nyugdíjasokat érintő intézkedéseket, a novemberi nyugdíjprémiumot, a nyugdíjkorrekciókat és a 13. havi visszaépítését – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásából. A többség úgy véli, hogy az idősekről való gondoskodás az államnak és a családnak egyaránt feladata. A kutatásból az is kiderült, hogy a nyugdíjasok – leginkább a nagyszülők – elsősorban a családjukra szeretnék költeni a összegét. Az országos reprezentatív kutatás 2021. október 20-29 között, két 500 fős minta telefonos megkérdezésével készült.

Fotó: KALLUS GYÖRGY

A magyarok négyötöde egyetért azzal, hogy az idősek a társadalom egészének hasznos tagjai. Különösen a gyermeket nevelők válaszaiból látszik, mennyire fontos az idősek jelenléte a családokban, hiszen a legtöbb pozitív választ a kisgyermekes szülők (88 százalék), illetve a 3 vagy több gyermeket nevelők (83 százalék) adták, és esetükben nincs is olyan, aki ezzel legalább részben ne értene egyet.

Az inflációhoz igazodó nyugdíjemelést is társadalmi konszenzus övezi, hiszen a válaszadók négyötöde támogatja (80 százalék) azt.

A nyugdíjak értékállóságának biztosítéka a nyugdíjkorrekció és az, hogy minden év elején az adott évre vonatkozó, előre jelzett mértékével emelik meg a nyugdíjakat. Ezzel a nyugdíjemeléssel a válaszadók háromnegyede értett egyet (76 százalék).

Az idősebb korosztály értékeinek elismerése mellett abban is széles körű egyetértés van a válaszadók között, hogy az időskori biztonság megteremtése az államnak és családnak egyaránt feladata. 72 százalékuk szerint az idősek anyagi biztonságának megőrzése az állam, míg 63 százalékuk szerint az idősekről való gondoskodás a család feladata.

Az idősebb korosztály társadalmi megbecsülésének fontos háttere, hogy a megkérdezett nyugdíjasok 83 százaléka nagyszülő, így van legalább egy unokája. Több mint a nagyszülők felének három vagy több unokája is van. A nagyszülők 96 százaléka saját bevallása szerint kifejezetten jó kapcsolatot ápol az unokájával. Kétharmaduk hetente legalább egyszer találkozik vele, 25 százalék naponta, 17 százalék pedig hetente többször. A nagyszülők hatoda látja az unokákat ritkábban, mint havonta.

Többek között a nagyszülők és az unokák közötti jó kapcsolattal is magyarázható, hogy

  • a nyugdíjas válaszadók közül a legtöbben azt tervezik, hogy a nyugdíjprémium összegét leginkább családjukra (52 százalék) költik majd.
  • 45 százalékuk egészségügyi kezelésekre és gyógyszerekre,
  • 41 százalékuk az otthonára,
  • ugyanennyien élelmiszerre fordítanák a pénzt,
  • és nagyjából harmaduk (37 százalék) azt tervezi, hogy félreteszi.