A fejlettségi szintet figyelembe véve Görögországot megelőztük, Portugáliát beértük – többek között ez is szóba került a VG, a K&H és a Mastercard üzleti fórumán, amelynek kerekasztal-beszélgetésén Németh Dávid, a K&H vezető elemzője, Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutatója, valamint Boris Martinovic, a Mastercard Public Policy igazgatója vett részt.

Utóbbi a felmérések alapján a pénzügyi tudás és az elektronikai eszközök, applikációk használatával kapcsolatban jelentős lemaradást lát a lakosság és a vállalkozások részéről is, így kevésbé használják ki azokat a digitális lehetőségeket, amelyek amúgy már rendelkezésre állnak Magyarországon.

Németh Dávid Fotó: Kallus György / VG

A szakember hozzátette, egy nagyon jól kiépült elektronikus fizetési rendszer működik nálunk, és komoly felelősség hárul a biztonsági oldalra, hiszen meg kell teremteni azt a környezetet, amely lehetővé teszi, hogy az egyre gyarapodó és gyorsabb tranzakciók biztonsággal érjenek célt.

A napokban hivatalossá vált, hogy az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint.

Németh Dávid úgy véli, a magyar gazdaság nem tud tartósan 5 százalék feletti növekedést felmutatni, ám a 3-3,5 százalék megcélozható. Regős Gábor hozzátette, nem tudjuk, mikorra oldódhat meg az alapanyaghiány, de az és a koronavírus újabb hulláma is kockázatot jelent.