A magyar autóipar jól van, vannak nehézségek, de ez nem jelenti, hogy nem érheti el vagy haladhatja meg a 2019-es számokat – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításhoz kapcsolódó Hidrogéntechnológiával a zöld jövőért konferencia megnyitóján. Hozzátette, az autóipar számára már kijelöltek az irányok, 2035-től nem adnak majd el belső égésű motoros új autókat, az útkeresés azonban nem ért véget. Magyarország rendelkezik hidrogénstratégiával, amelynek egyik fontos eleme a hidrogén közlekedésbeli alkalmazása, ennek módjáról viszont több forgatókönyv működhet.

Fotó: Kovács Tamás

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta, 2020 elején átfogó energiastratégiai dokumentumokat fogadott el a kormány, és fontos cél, hogy 2050-re klímasemleges országgá válhasson Magyarország.

Az ország napelemes kapacitása már lehagyta a paksi erőműét, 2030-ra pedig a villamos energia 90 százaléka tiszta, szén-dioxid-kibocsátástól mentes lehet.

A hidrogént fosszilisan állítják még elő, ezért törekedni kell annak tiszta előállítására. Az államtitkár elmondása szerint az egész hidrogéngazdaság kiépítéséhez nagy mérnöki kapacitásra lesz szükség, és új munkahelyeket teremt majd. 

A hidrogén és a kapcsolódó technológiák előállításának költségei most még nagyon magasak, ezért a korai szakaszban szükség van arra, hogy ösztönzőket nyújtson az állam. Az államtitkár elmondása szerint a hidrogénértéklánc feltérképezése megtörtént, és be kell azonosítani azokat az elemeket, amelyekre fókuszálnia kell Magyarországnak.

Az egyik ilyen a zöldhidrogén előállítása, és érdemes a paksi atomerőműben termelődő éjszakai áramot is erre a célra felhasználni. 

Továbbá vizsgálni kell, hogy az ország jelentős, 6 milliárd köbméter földgáztározója és a szállításhoz meglévő infrastruktúrája alkalmas-e a hidrogén tárolására és szállítására. Az államtitkár elmondása szerint két hidrogénvölgyet szeretnének kiépíteni Magyarországon, amelyben minden a technológiához kötődő fejlesztés tesztelhető. Ezek vélhetően Paks–Dunaújváros körzetében, illetve Miskolc és környékén valósulhatnak meg, mivel mindkét térségben jelentős ipari termelés zajlik, és villamos energia is elérhető a környéken. Egy biztos, hidrogénre szüksége lesz Magyarországnak a klímacélok eléréséhez – tette hozzá.

Fotó: Kovács Tamás

Az Automotive Hungaryn a konferencián túl szakmai egyeztetések, üzleti programok is megvalósulnak. Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület ügyvezető titkára azt emelte ki megnyitójában, hogy az autóipar számára a jelenleg tapasztalható kihívások lehetőségeket is tartogatnak, és az tudja ezeket kiaknázni, aki időben felismeri, és nem rest lépni irányukba. A háromnapos kiállításon közel 80 magyar kis- és középvállalkozás 180 üzleti tárgyalást bonyolít le.

A kiállítók között mindegyik magyarországi autógyártó megtalálható, a Mercedes-Benz a standján az első Magyarországon sorozatgyártott teljesen elektromos modelljét, az EQB-t mutatta be, valamint egy másik kecskeméti gyártmányt, egy hibrid CLA kupét. 

A vállalat a tisztán elektromos autókban látja most a jövőt, de fejlesztőik a hidrogén lehetőségét is vizsgálják.

A Suzuki három terméket mutat be a standján: egy fedélzeten elhelyezett hajómotort, egy motorkerékpárt és az egyik legsikeresebb autómodelljét, a Vitarát. A vállalat a zöldítés jegyében az európai piacon csak hibrid meghajtású gépkocsikat forgalmaz. Az Audi a Q3-as modelljét hozta, az Opel pedig a Mokkát mutatja be. A BMW az iX modelljével jelenik meg, amely 60 kilogramm újrahasznosított műanyagot tartalmaz, és a belső kárpit is újrahasznosított anyagokból készült. Ezt az új, tisztán elektromos modellt egyébként november 13-án mutatták be nemzetközi szinten is. A vállalat Debrecenben épülő gyárában 2024-ben indulhat meg a sorozatgyártás.

A kiállítók között bemutatkozik a 120 éves Salgglas szélvédőgyártó vállalat is, amely olyan nagy márkák szélvédőit és ablakait gyártja, mint a Porsche, a Bentley, a Ferrari, de a Suzuki Vitara összes üvegét is a salgótarjáni gyár készíti. A cég vezetőinek elképzelése szerint minden a műszerfalról leolvasható adat a szélvédőn is látható lesz néhány éven belül, jelenleg egy ilyen termékinnováción dolgoznak, amely hamarosan piacképes lesz.