BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekord forgalmat ér el a Tam-Bau építőcég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tamásii székhelyű vállalkozás építési megrendelései szépen felfutottak, ekkora bevételük még nem volt, mint az idén.

Egy lestrapált keleti gyártmányú árokásó géptől jutott immár majdnem három évtized alatt a tamásii székhelyű Tam-Bau Építőipari és Kereskedelmi Kft. az elmúlt években a 2-3 milliárd forintos forgalomig,

az utóbbi évtizedben már stabilan száz körüli létszámmal dolgoznak. Idén rekord forgalomra számít az építésekkel, nehézgép szolgáltatással és építőanyag kereskedelemmel foglalkozó cég, a járvány csak lelassítani tudta őket.

Fotó: Tam-Bau Kft.

A Covid valamelyest visszavetette a fejlődésünket, a piacaink megnyirbálásával, bár maga a járvány elkerülte a vállalkozást, folyamatosan tudtunk dolgozni 

– mondta Kólya József tulajdonos, ügyvezető. A 2018-as kiugró 2,8 milliárd forintos nettó árbevétel után a következő két évben 2 milliárd körüli szint következett, de az idei számokból már látszik, hogy ismét a növekedési pályára került az üzlet, és 2,9 milliárd forint lehet a 2021-es teljesítmény. Az idén szépen túlteljesíti a várakozásokat az építőmesteri üzletág – főleg generálkivitelezés -, ebből 1,7 milliárd forintot kasszíroztak, jól ment a gyártás és a kereskedelem, de kisebb volt az igény a földmunkák, zöld- és vízgazdálkodási projektek kivitelezésére alkalmas nehézgépekre.

Az idei meredek növekedési ütem nyilván nem lehet tartható, de további mérsékelt bővülésre számítanak 2022-ben is, újabb árbevételi rekorddal, amire megfelelő hátteret biztosít a kormányzati gazdaságélénkítő politika, a tapasztalt törzsgárda – ami ma kincs –, és az, hogy voltak jó pályázatok, amelyekkel élni is tudtak – mondta az ügyvezető. 

Idén és tavaly is 350 millió forint körüli beruházást hajtottak végre, tavaly év elején vadonatúj telephelyre költözhettek, a géppark is új és a legmodernebb technológiákat képviseli 

– vagyis minden adott hozzá, hogy megfeleljenek a legnagyobb jelenlegi kihívásnak, a költséghatékonyság növelésének – tette hozzá a szakember.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.