BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogytak a hazai munkaerő-tartalékok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nyolc-tízezer harmadik országbeli munkavállalóra lenne szükség a hazai szállodaiparban, amelyben nagyjából ennyi álláshely tartósan betöltetlen.

Elfogytak a hazai munkaerő-tartalékok, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) belső felmérése szerint

8-10 ezer olyan tartósan betöltetlen állásra várnak jelentkezőket a munkaadók, amelyekre belföldön hónapokon át tartó hirdetések után is alig akadt érdeklődő.

Ezért mielőbb lépni kell, azaz megkönnyíteni, illetve rugalmasabbá tenni a munkavállalói vízumok kiadását. A legtöbb munkakörben sikeresen és hatékonyan tudnák foglalkoztatni Magyarországon is a fejlett és a felzárkózó országokban egyaránt kapós harmadik országbeli dolgozókat. Elsősorban távol-keleti, például vietnámi, thai és indonéz munkavállalókkal, vagy Szerbiából, valamint a szovjet utódköztársaságokból érkezőkkel lehetne átképzés és felkészítés után betölteni a magyarokkal betölthetetlen munkaköröket. Erről Baldauf Csaba, az MSZÉSZ elnöke nyilatkozott a VG megkeresésére. Elmondta: a szövetség által végzett belső felmérés szerint, amelyben mintegy száz tagszálloda vett részt, összesen 1600 fős munkaerőigényt jeleztek. Ebből számolták ki a hazai szállodai kapacitások figyelembevételével a minimálisan hiányzó munkaerőigény nagyságát.

Fotó: Kallus György / VG

A szállodaipari munkaerőhiányt már sem átképzésekkel, sem növekvő fizetésekkel nem lehet megoldani. A takarítókat, reggeliztető pincéreket, felszolgálókat, éttermi és konyhai kisegítőket, szakácsokat, recepciósokat éppúgy hiányzóként tartják számon, mint a műszaki dolgozókat, például a karbantartókat, akiket az építőipar szívott el.

Gyakorlatilag minden munkakörben munkaerőhiány van – mondta a szállodaszövetség elnöke. Ha nem gyorsul fel a külföldi munkavállalói vízumok kiadása, előfordulhat, hogy az év során növekvő keresletet több szálloda csak korlátozottan tudja majd kielégíteni. Erre egyébként már az év végén, a szilveszteri időszakban is volt példa, amikor a kiszolgáló személyzet hiánya miatt nem minden szálloda tudott annyi szálló- és vacsoravendéget fogadni, mint amennyire eredetileg méretezték.

A szállodaiparban ugyanakkor abban reménykednek, hogy a tavalyi év forgalmát 25-30 százalékkal meg tudják haladni 2022-ben. Arra viszont a reméltnél szerényebb első negyedéves előfoglalási adatok miatt kisebb esélyt látnak, hogy a 2019-es eredményt megismételjék, de ezt a járványhelyzet és a rövid távú foglalások alakulása még felülírhatja – mutatott rá Baldauf Csaba. A Magyar Turisztikai Ügynökség téli belföldi forgalomélénkítő kampányához nagy reményeket fűznek az érintettek, abban bízva, hogy sikerül utazásra bírni a most még kiváró vendégeket, mert a 30-40 százalékos vidéki előfoglalási arányok a holtszezonban amúgy is gyengébb forgalomhoz képest sem túl biztatók.

Mintegy 1600 fős létszámhiányt jeleztek a szállodák 

A céges rendezvények továbbra is hiányoznak, és egyelőre nem látni, mikor indulnak újra, holott ezekkel lehetne a most hiányzó bevételt később pótolni. A bevételi oldal szerény, és nem valószínű, hogy mindenütt elég lesz a három-négyszeresére nőtt energiaárak kompenzálására, miközben a béremelésekre is fedezetet kell találni. Mindez a tartalékokat – ahol még vannak – tovább apasztja, vagy felemészti – jellemezte a koronavírus ötödik hullámával is tetézett holtszezon súlyosbodó problémáit a szövetség vezetője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.