Az elmúlt két évben előfordultak visszaesések a lakásukra nagyobb összeget költeni kívánó háztartások számában, amit a járványhullámok hatásának tulajdonítanak, de a tendencia emelkedő, a korszerűsítések és felújítások gazdasági környezete kedvező. A bővülő jövedelmek, a gyermeket nevelő családok számára elérhető kormányzati támogatások ösztönzőleg hatnak, bár a jelenlegi szabályozás szerint a 2022. június 30-ig, az otthonfelújítási program december 31-ig vehető igénybe.

Fotó: Shutterstock

A szülők számára idén elérhető általában elég magas összeget jelent, amivel bele lehet vágni egy felújításba. A nyugdíjak emelkedése inkább csak a magasabb nyugellátásban részesülők számára lehet elég egy ilyen akcióhoz.

A háztartások 5,9 százaléka biztosan, 16,7 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben – összegezhető a 2022. első negyedévi felmérés eredménye. Ha ezek a tervek mind megvalósulnak, akkor

mintegy 883 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig,

vagyis az előző negyedévi megkérdezés eredményénél 61 ezerrel, az egy évvel ezelőttinél 245 ezerrel többen. Erősödött az eltökéltség is. Egy évvel ezelőtt minden hetedik felújításon gondolkodó számolt be biztos elhatározásról, a mostani eredmények szerint már minden negyedik. Ennek hátterében részben a hamarosan lejáró támogatási határidők is állhatnak.

Változatlanul a családi házak lakói körében a legerőteljesebb felújítási szándék, amiben minden negyedik ház érintett lehet, míg a társasházak lakói némileg visszafogottabbak: a panelben lakó családok 19, a téglaépítésű lakásokban élők 21 százaléka fogalmazott meg ilyen jellegű terveket. 

A legerőteljesebb a felújítási-korszerűsítési szándék most is a községekben mérhető, a legkisebb településeken élők csaknem 40 százaléka tervez nagyobb költést a következő egy évben.

A potenciálisan érintettek aránya a kisvárosokban 23, Budapesten 22, a megyeszékhelyekben 20 százalék. 

A középgeneráció, azaz a 30 és 49 év közöttiek lehetnek a közeljövőben a legaktívabbak, csaknem harmaduk számolt be felújítási tervekről, míg a 18–29 és az 50–59 év közöttiek közül csak minden ötödik, az 59 év felettiek közül minden hatodik lehet érintett, miközben átlag feletti azon háztartások aktivitása, ahol diplomás a családfő.