BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: Az omikron egy új kihívás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A miniszterelnök péntek reggeli interjújában elmondta, hogy az új variáns kevésbé veszélyes, ezért kellett új szabályokat hozni.

Sokfajta változatát láttuk már a vírusnak, ha eddig megjelent egy új variáns, az nagyobb veszélyt jelentett, mint az előző. Az omikron gyorsabban terjed, de kevésbé veszélyes 

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő ezzel indokolta, hogy miért kell megváltoztatni több szabályt. Február 15-től csak az a 18 éven felüli magyar ember minősül oltottnak, aki megkapta a harmadik dózist, azaz a védettségi igazolvány átalakul oltási igazolvánnyá.  

A karanténkötelezettség 7 nap lesz a korábbi 10 után, de ha valaki negatív tesztet produkál, 5 napra csökken – fűzte hozzá. A miniszterelnök jelezte, hogy 

folytatódnak az oltási napok a kórházi oltópontokon és a járási székhelyű szakrendelőkben. Emellett a honvédség buszai is járják az országot, ezen keresztül eddig 32 ezer embert oltottak be.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Szabad és kell is vitatkozni a védekezésről, de úgy, hogy eközben ne akadályozzák a munkát – reagált a kormányfő a politikai támadásokra, egyúttal köszönetet mondott az egészségügyben helytálló szakembereknek. „Egyáltalán nem gyengék az orvosaink és az ápolóink” – fogalmazott, szerinte az egész gépezet olyan színvonalon működött, ami miatt egyetlen magyar embernek sem kell szégyenkeznie. 

A kínai vakcináról szóló vitával kapcsolatban megjegyezte, hogy a WHO azt jóváhagyta. „Az igazság az, hogy komoly nemzetközi szervezetek foglalkoznak azzal, melyik vakcina használható. Én nem venném a bátorságot, hogy vakcinaügyben azt tudjam mondani, hogy ez jó vagy rossz”  – magyarázta a kormányfő, ugyanakkor elismerte, jogos a vita. 

A kínai vakcinát a WHO beminősítette, és sok száz millió embert ezzel oltottak be 

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

„Magyarország 2010-ben csődbe jutott, a munkanélküliség 12 százalék volt, a nyugdíjasaktól elvettek egyhavi nyugdíjat, adót emeltek, és a nyakunkon itt volt az IMF” – emlékeztetett a kormányfő. „Magyarország a korábbi vezetés bűneit kijavította, ezért most adjuk vissza a 13. havi nyugdíjat, emelkedik a minimálbér, az adókat csökkentjük, Magyarország tehát előre megy – szögezte le a miniszterelnök. 

„Egymás után tudom mondani azokat az intézkedéseket, amelyekkel segítettük az embereket, de ők nem szavazták meg” – fogalmazott meg kritikát az ellenzék felé a kormányfő. Hangsúlyozta, a nyugati világban egy rendkívüli helyzet van az infláció miatt. A magyar kormány ezt nem hagyja, 

mivel egy rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség, ezért vezetett be a magyar kormány benzinárstopot, élemiszerárstopot és kamatstopot. 

– emelte ki. 

A miniszterelnök szerint a baloldal programjának folyamatosan része, hogy az lenne a jó, ha kórházakba beengedné a magántőkét. Szerinte nem az a megoldás, hogy privatizáljuk, hanem, hogy jobb feltételeket kell teremteni, ezért emelték az orvosok, az ápolók bérét, de hangsúlyozta, van még munka, például folytatni kell a kórházak felújítását. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak az államilag tulajdonolt közegészségügyi rendszert kell fejlesztenie, a rendszer privatizációjával a kispénzű emberek kiszorulnának az ellátásból. 

2020-ban 45 ezer, 2021-ben pedig 121 ezer migránst fogtak el a határon, tehát jól láthatóan nőtt a nyomás – emelte ki a kormányfő. „Nehéz munka ez, vannak már fizikai összecsapások is, de erőfölényben vannak az ott szolgálatot végző katonák. Hálásak lehetünk a munkájukért” – mondott köszönetet. Az idén eddig két hét alatt már több mint 4000 migránst fogtak el.

Az Európai Bizottság svéd biztosa azt mondta, hogy a bevándorlók nélkülözhetetlenek, és részt kell venniük a koronavírus utáni helyreállításban. A magyar emberek nem kérnek ebből a megközelítésből – szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a magyarok mindig várkapitányok is egyben, egész Európa határát védik. 

2015 óta ez 600 milliárd forintba került nekünk, magyaroknak a kormányfő szerint. „Ez akkora összeg, amelyet most tervez a kormány visszaadni a családoknak. Közben Brüsszel hátba lő minket” 

– tette hozzá a kormányfő.  

A kulturális különbségekkel magyarázza a miniszterelnök az eltérő álláspontot a bevándorlásról. Németországban ki is mondtak, hogy ők bevándorlóország. Ezzel szemben állnak a csehek, lengyelek, magyarok, horvátok, szlovákok. „Mi azt szeretnénk, hogy mindig a soron következő nemzedék vegye át, amiért az előző nemzedékek megdolgoztak” – mondta a kormányfő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.