BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Példátlan intézkedésekről és a negyedik oltásról is beszélt Orbán Viktor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a miniszterelnök az élelmiszerárstop kapcsán kiemelte, nem tárhatják szét a kezüket, amikor negatív hatások érvényesülnek a gazdaságban.

Ez majdnem olyan karácsony volt, mint amilyet elképzel az ember – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol az idén először ült a mikrofon mögé. A miniszterelnök kiemelte, nincs vége a járványnak, és bár az omikron kevésbé okozhat súlyos tüneteket, az oltásnak így is fontos szerepe van, érdemes beadatni a harmadik vakcinát is. Közölte, januárban minden hét végén, csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akciónapokat tartanak, Pfizerből 2 millió, Modernából 700 ezer vakcina áll rendelkezésre. A negyedik oltás kapcsán hozzátette, mindenkinek azt javasolja, konzultáljon a háziorvosával: a harmadik adag után legkorábban négy hónappal vehető fel, hat hónappal később pedig már javasolt is.

Fotó: facebook.com/orbanviktor

A kormányfő hangsúlyozta, a szakemberek javaslatára változtattak a járványügyi protokollon, és a nyugati példák is azt mutatják, hogy ez a jó út. A karantén hossza 10-ről 7 napra csökken, a védettségi igazolvány pedig február 15-től oltottsági igazolvánnyá alakul.

A kórházi kapacitásaink fantasztikusak – közölte Orbán Viktor, aki hosszan dicsérte az egészségügyben dolgozók munkáját. Momentán 2611 koronavírusos embert ápolnak kórházban, lélegeztetőgépen 243-an vannak, gyermek nincs közöttük.

A miniszterelnök az élelmiszerárstop kapcsán kiemelte, nem lehet megállítani az inflációt az országhatárokon, ám a hatásait a kormány képes tompítani bér- és nyugdíjemeléssel, illetve megfogja az árak emelkedését ott, ahol lehetséges, célzottan, bizonyos területeken.

Magyarországon nem is tudják, milyen feszültséget okoz nyugaton a családoknál a rezsiár növekedése, ami helyenként 100 százalékos közölte Orbán Viktor, aki a 2012-ben bevezetett rezsicsökkentés fontosságáról is beszélt. Hozzátette, az üzemanyagok árának emelkedését megállították, és a kamatstop bevezetését is felidézte.

Ezek példátlan intézkedések

 – szögezte le a kormányfő, mert ilyen lépéseket alig, vagy sehol nem tettek meg Európában. Kiemelte, ettől függetlenül mástól tanulni sosem szégyen, a kormány az élelmiszerárstop kapcsán a szerbek példáját vette alapul. Azt mondta, reméli, nem szükséges a fenyegetés a jelentős büntetési tételekkel és az ellenőrzésekkel, mert a nagy nemzetközi élelmiszerláncok is betartják a szabályokat a következő 90 napban.

Hogy Brüsszel mit fog tenni, azt nem tudjuk, ott nem a józanész, hanem a piaci dogmák érvényesülnek

 – jelentette ki Orbán Viktor arra a kérdésre, nem tartanak-e EU-s vizsgálattól az élelmiszerárstop kapcsán. Közölte, nem tárhatják szét a kezüket, amikor negatív hatások érvényesülnek a gazdaságban, be kell avatkozniuk, még akkor is, ha Brüsszelben nem így gondolják. Felidézte, a magyar baloldal korábban nem szavazta meg az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra történő csökkentését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.