Magyar gazdaság

Szinte minden megváltozott – nehéz visszacsábítani a dolgozókat

Már 2019-hez képest is növekszik az idén a legtöbb szektor a határmenti megyében, a turizmus és a vendéglátás például azonban munkaerőhiánnyal küzd – mondta a VG-nek Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Vas továbbra is az egyik legjobb helyzetben lévő megye, de 2019-hez képest  némileg romlott a pozíciója foglalkoztatásban, ipari – és főleg építési – teljesítményben, kiskereskedelmi forgalomban. Miért?

A Covid-járvány miatt korábban sosem látott folyamatokat élt át a világ. A magyar gazdaság erősen kitett ezeknek, a keresletben és a kínálatban is döbbenetes mértékű változásokat éltünk meg, amelyek minden szektorra hatással voltak az ipartól a kereskedelemig, és ez alól a mi megyénk sem volt kivétel. A gazdasági folyamatok nem mindig tudtak lépést tartani az eseményekkel, például az alkatrészek szállítása is problémássá vált, többek közt az autóiparban. Ami az építőipart illeti, én úgy láttam, folyamatosan dolgozott, szinte teljes kapacitással. Az támogatási ciklusának a vége jelenthetett némi zökkenőt, de a most kezdődött új ciklusban is folyamatosan dolgozik az építőipar, csak az újonnan indult beruházások még nem teljesen érzékelhetők a statisztikákban. Most is vannak jelentős beruházások, ugyanakkor a vállalkozásoknál korábban nem látott átalakulás zajlik: nincsen elegendő létszámú, és alkalmasint megfelelő minőségű munkaerő. A dolgozók kiváltása érdekében folyik az automatizáció, a robotizáció, digitalizáció, főleg a nagyvállalatoknál, de a kisebbeknél is. A nagy- és közepes vállalatok visszaforgatják a tőkét, bár elsősorban most technológiai és nem építési fejlesztéseket látunk. Ami az EU-támogatásokat illeti: lehetnek vállalkozások, amelyek kivárnak, ugyanakkor az építőipari kapacitások alapvetően lekötöttek.

Kovács Vince Fotó: VG

Hol tart a kilábalás a válságból?

A 2020-as a meglepetés éve volt, amikor megérkezett a pandémia, a 2021 a sokk feldolgozásának az éve,  a második fele pedig a rádöbbenésé, hogy szinte minden megváltozott. A járvány miatt bevezetett korlátozások visszafogták a kereskedelmet és az ipart is, kapacitások estek ki, hiszen még egy automatizált üzem sem tud munkaerő hiányában működni. De kezdünk helyrerázódni. A 2022-es év már erőteljesen felfelé vihet, miután 2021 végére Vas megyében szinte minden ágazatban elértük és meghaladtuk a 2019-es szinteket. Vannak kivételek, ilyen a turizmus és a vendéglátás, ahol főleg a munkaerőhiány okoz gondot. A munkavállalóik az első járványhullámok idején elhelyezkedtek másutt, és nagyon nehéz visszacsábítani őket, hiszen sokan még mindig attól tartanak, hogy megismétlődhetnek a másfél éve átélt problémák. 

A nyugati határ melletti elhelyezkedés most előny, vagy hátrány?

Napjainkban is nagyon sokan járnak át, de ez így volt már korábban is, a szomszédos Ausztriába, és akár le is telepedtek ott, de az ingázók esetében is több, mint tízezer emberről beszélünk. Ez azt jelenti, hogy vákuum keletkezett a munkaerőpiacon. Egyes vállalatok ezt korszerűsítéssel hidalták át, de vannak feladatok, amelyek nem automatizálhatóak. Munkaerőhiány alakult ki. A 2-3 százalékos gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelent, miközben a meglévő munkaerő minősége sem mindig megfelelő színvonalú, mert a technológiai fejlődés nagyobb felkészültséget igényel. Ugyanakkor sokan a saját szakmájukban nem tudtak – vagy, mint a turizmusban: nem is akartak – elhelyezkedni, és váltásra kényszerültek, vagy elmentek más munkakörbe.

Megugrott az nőnek a kamatok: a finanszírozásban ez nem probléma?

Akik korábban szerződtek, fix kamatok mellett, azok ezt nem érzékelik. A változó kamatú hitelek költsége azonban megemelkedett. Más költségek is felfutottak, például az építőanyagok hiánya automatikusan áremelkedésekhez vezetett. Ami a felszökött inflációt illeti: ezt egy hosszabb folyamatnak gondolom, az év végére, illetve 2023 elejére kezdhetnek majd stabilizálódni az árak. Az áremelkedéseket részben a kamatok emelésével kezelték, ami nagyobb terhet jelent, de tudnunk kell, hogy az infláció megfékezése a vállalkozások érdeke is. Mennyire eredményesek az intézkedések, a jövő mutatja meg.

Hogy alakulhatnak a bérek?

A közszférában jelentősen emelkednek a bérek, nőnek a nyugdíjak is, és reméljük, hogy az infláció nem falja fel ezeket az emelkedéseket, azaz a vásárlóerő növekedésére számíthatunk idén.

A emelésének a hatása végigszaladhat a bérskálán, összességében kétszámjegyű béremelkedés valószínű az idén.

Az emelés szükségszerű volt, a négy százalékos járulékcsökkentés részben ellensúlyozza, és részben az iparűzési megfelezése is, ugyanakkor az utóbbi megcsapolja az önkormányzatok kasszáját, igaz, hogy az állam az így kieső bevételüket igyekszik pótolni. Ugyanakkor a vállalkozások is kénytelenek lesznek hozzátenni a magukét és növelni a termelékenységet.

MKIK foglalkoztatás munkaerő hiány Vas megye ipar iparkamara
Kapcsolódó cikkek