Az Euronics 71 milliárd forintos árbevételt ért el tavaly, amely több mint 11 százalékkal múlta felül a 2020-as eredményt, valamint a vállalat történetének eddigi legnagyobb forgalmát jelenti. A magyar tulajdonú cégnél az online értékesítési üzletág kiemelkedően teljesített, 

a webshopon keresztül elért forgalom csaknem 20 százalékkal meghaladta a 2020-as teljesítményt. 

Ezzel együtt az árbevétel döntő része a 64 szaküzletből álló országos üzlethálózaton keresztül zajló értékesítésekből származott, amely szintén két számjegyű növekedést mutat az előző évhez képest. Az értékesítés megyei bontását vizsgálva a legnagyobb árbevétel Pest megyéhez köthető. Budapest nélkül is csaknem 12 milliárd forint forgalmat ért el a cég ebben a régióban. Második helyen a főváros áll, és Győr-Moson-Sopron megye lett a harmadik.

Az online értékesítési csatornánkban az árbevételünk dinamikusan nő, 2 éve még csak a 12. legnagyobb árbevételű webshopnak számítottunk az országban, tavaly azonban már a 6. helyen végeztünk 

– mondta Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezető igazgatója.

A járvány miatti korlátozások 2021-ben is erősen érintették a nemzetközi szállítmányozást, ez a műszaki cikkek piacán is érezhető volt. A háztartási kis- és nagygépek kategóriájában az alapanyaghiányok következtében a vállalatok nem feltétlenül olyan eszközöket gyártottak, amelyekre szüksége volt a piacnak, hanem amit módjukban állt. Ennél is nagyobb problémát jelentett, hogy a pandémia során az otthoni munkavégzés és oktatás hirtelen növelte meg a keresletet olyan termékek iránt, mint a laptopok, tabletek, PC-k és a gyártásukhoz szükséges csipek. 

Fotó: Zangiel / Euronics

Ez a sokkszerű növekedés sokszor késéseket eredményezett a kereskedők felé, és a rendelések átütemezését tette szükségessé. Kereskedői oldalon a nagyfokú rugalmasság lett a siker kulcsa a folyamatosan változó igények és erőforrások összehangolásakor. A szállítási láncok akadozása leginkább a televíziók és a mobiltelefonok kategóriáját érintette, ahol a szállítási anomáliák áremelkedést és a fix szortiment fenntartásának nehézségeit okozták. A cég üzleteiben azonban mindebből keveset láthattak a vevők.

Tanulva a 2020-as év nehézségeiből, sokkal hosszabb távra terveztünk előre, és növeltük a beszerzésünket, amikor erre lehetőségünk nyílt. 

A 64 boltból álló üzlethálózatunk is a segítségünkre volt ebben a helyzetben, hiszen a boltokat raktárként is használjuk, így képesek voltunk olyan mennyiségeket felhalmozni a termékekből, ami elegendő volt ahhoz, hogy minden esetben alternatívát tudjunk kínálni az ügyfeleknek, így sem az áruhiány, sem a jelentős árnövekedés nem azonnali és akut módon érintette a céget” – tette hozzá Fazekas Bálint.

Nem változott a legnépszerűbb termékek listája

A legnépszerűbb cikkcsoportok terén egyáltalán nem történt változás az előző évhez képest. Árbevétel alapján változatlanul a 32 col fölötti tévék voltak a legkeresettebbek a 2021-es évben, majd az elöltöltős mosógépek és a kombi, alulfagyasztós hűtőszekrények következtek. Különbség az egyes márkák erősorrendjében volt látható, amelyet szintén erőteljesen befolyásoltak az ellátási lánc nehézségei.