
Az ukrajnai rendeződéssel Záhony is visszakapná korábbi szerepét
A Rail Cargo Hungaria (RCH) készen áll Ukrajna háború utáni újjáépítésének vasútlogisztikai támogatására – hangsúlyozta a Világgazdságnak Kovács Imre, a társaság vezérigazgatója.

Mint mondta, a várhatóan nagy mennyiségben szükséges
- betonacél,
- acélgerenda,
- cement,
- ipari és mezőgazdasági berendezések
vasúti fuvarozásához a piacvezető magyar vasúti árufuvarozó vállalatnál rendelkezésre áll a szükséges kapacitású kocsipark, valamint Magyarország legmodernebb mozdonyflottája.
Záhony visszakaphatná korábbi méltó helyét
A jelentősen megnövekvő forgalom lebonyolításában – az eltérő vasúti szabványok miatti nyomtávváltás okán – döntő szerepe lesz a záhonyi térségnek. Az ottani áruforgalom zömét jelenleg is az RCH bonyolítja le, amely saját üzemeltetési központot működtet az átrakási körzetben. Ez tette például lehetővé 2023-ban a korábbi évi néhány tízezer tonnáról váratlanul több mint 1 millió tonnára növekedett ukrán gabona fuvarozásának zökkenőmentes teljesítését Záhonyon keresztül.
A vasúttársaság várja a távol-keleti forgalmakat is
A vezérigazgató kiért arra, hogy az RCH felkészült a távol-keleti konténerforgalom újraindítására is az orosz–ukrán vasúti összeköttetés megteremtését követően. A kontinentális selyemúton a társaság Kína és Magyarország között az utolsó békeévben mintegy 150 szerelvényt közlekedtetett.
A forgalom gördülékeny lebonyolítását segíti a Rail Cargo Hungaria és az Ukrán Vasút szoros hagyományos szakmai együttműködése.





