BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb ösztöndíjra pályázhatnak a szakképzésben tanulók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Havi 16–34 ezer forintos támogatást kaphatnak a hátrányos helyzetű kilencedikes és tizedikes diákok, a programra 3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16–34 ezer forintos Apáczai-ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak – jelentette be Pölöskei Gáborné. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a program az anyagi ösztönzés mellett mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból.

Fotó: Török János

Két évfolyam is pályázhat

A szakképzési rendszer megerősítése során kidolgozott ösztöndíjrendszer új támogatási formával bővül a 2021/2022-es tanév második felétől. Az Apáczai-ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást. A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat. A részletes pályázati feltételek és dokumentáció a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vagy az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján érhető el.

A szakképzésben tanulóknak 2020 ősze óta felmenő rendszerben, iskolatípustól függően havonta 8–16 ezer forintos általános ösztöndíj jár. Az Apáczai-ösztöndíjasok ezenfelül plusztámogatást és mentori segítséget kapnak a tehetségük kibontakoztatásához – mondta a helyettes államtitkár. 

A szakmaszerzést támogatják

Kiemelte, az oktatók bérét átlagosan 30 százalékkal emelték meg 2020 nyarán. A versenyképes és motiváló bérezési rendszer megkönnyíti a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek képzésbe való bevonását, amivel nőhet a lehetséges mentorok száma is.

Fotó: Sipeki Péter / Kelet-Magyarország

Pölöskei Gáborné kiemelte: „Az Apáczai-ösztöndíjprogram elindításával még egy erős érvet szolgáltatunk amellett, hogy minél több jó képességű, okos fiatal válassza a szakmaszerzést. A szakképzés küldetése kettős: egyrészt fogódzót kell kínálnia a lemorzsolódástól fenyegetetteknek, másrészt utat kell nyitnia a továbbtanulni szándékozók előtt. Az új ösztöndíj mindkét feladat teljesítéséhez hozzájárul, keresett szakmát, tisztességes béreket garantáló végzettséghez segítheti a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat. A kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal az egyetemekig kísérheti el, diplomaszerzésre bátoríthatja a program.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.