Új kosárból számítja az idén az inflációt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely kicsit minden évben finomít az inflációs kosarán: egyes termékeket kivesz belőle, vagy megváltoztat, és újakat is betehet.

A VG megkeresésére a KSH nem részletezte, miben változik 2022-ben a reprezentánslista, ezt februárban, a januári inflációs adatokat tartalmazó gyorstájékoztatóval párhuzamosan hozza nyilvánosságra. 

Az évente történő reprezentáns-felülvizsgálat célja, hogy nyomon kövesse a fogyasztói szokások változását és megjelenítse azt a fogyasztóiár-index számításához kialakított mintában

 – közölte.  

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A felülvizsgálatot a KSH a nemzetközi módszertani sztenderdeknek megfelelően és a jogszabályi előírásokat követve végzi el, hogy az adott évben megfigyelt termékek és szolgáltatások megfelelően tükrözzék a háztartások aktuális fogyasztási szokásait. A KSH hozzátette, hogy a reprezentánsok körének változása nem gyakorol érdemi hatást a teljes fogyasztóiár-index értékére. Bár egyes részletesebb termékcsoportoknál a módosítás kissé befolyásolhatja az adott termékcsoport árindexét, ezek kis száma miatt ennek hatása a teljes fogyasztóiár-index esetében már elhanyagolható.

A 2021-es reprezentánslistán 944 termék szerepelt, a 2020-ason 942.  

Tavaly bekerült például a reprezentások körébe a 40-60 grammos csokoládé szelet és a pohár automatás kávé, de sok termék ki is került, vagy megváltozott a rá vonatkozó követelmény. Például 2020-ban még csak a 100 százalékos férfi pamut póló kerülhetett a kosárba, tavaly már a legalább 90 százalékban pamut ruhadarab is. Néhány autó is teljesen kikerült a listából, továbbá, míg 2020-ban még szerepelhettek a kosárban a 6-8 éves Opel Corsák, tavaly már csak a 11-13 évesek. 

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője korábban elmondta: 

a mostani változtatás a koronavírus-járvány miatt módosult fogyasztási szokások miatt térhet el komolyabban a korábbitól. 

Mint rámutatott, ha például az ideihez képest nő az inflációs kosárban az élelmiszerek és tartós fogyasztási cikkek aránya, akkor ez felfelé húzhatja a januári inflációt.