A benzinár novemberi maximalizálása óta 22,4 milliárd forintot spóroltak az autósok 

– mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője az M1 kedden az intézmény friss kutatására hivatkozva. 

Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

Hortay Olivér hozzátette, hogy becsléseik szerint május közepéig további 44 milliárd forint megtakarításra számíthatnak a fogyasztók. 

Arra a felvetésre, hogy a baloldal inkább adócsökkentéssel mérsékelné a benzinárakat, a szakértő azt mondta, az adócsökkentést a kereskedők gyakran lenyelik, így az a végfogyasztói árakba nem vagy csak korlátozottan épül be, utána pedig már nincs további mozgástere a kormányzatnak.

Hortay Olivér szólt arról is, hogy a Századvég március elsején rezsikonferenciát szervez, amelyen közérthető módon mutatják be a rezsicsökkentés magyar modelljét és eredményeit, valamint arról is szó lesz, hogy ezt hogyan lehetne más országok számára is elérhetővé tenni.