Az innovációs világot gyakran azonosítják a fiatalabb korosztállyal, pedig publikációk egész sora szól arról, hogy az 50 pluszos generációnak kétszer akkora esélye van a sikeres üzlet felépítésére. Az idősebb vállalkozók nagy hatással vannak a gazdasági növekedésre is, mivel mindenki másnál dinamikusabban alapítanak céget. „Az elmúlt nyolc évben, amióta a Design Terminal vállalkozásfejlesztéssel foglalkozik, azt vettük észre, hogy sokkal nagyobb sikereket érnek el azok, akik nagy tapasztalattal vágnak bele vállalkozásuk beindításába, és adott esetben fiatalabb generációval dolgoznak együtt” – mondta Jónás László, az innovációs ügynökség szakmai vezetője.

Fotó: Shutterstock

A Design Terminal legújabb programja, a Vállalkozz 50+ legfőbb célja, hogy minél több ötven év feletti váljon vállalkozóvá. Azokat az optimistákat szeretnék megszólítani, akik akár vállalati közegből kilépve kezdenék újra a karrierjüket, akár tudományos háttérből indulva jönnek elő egy világmegváltó ötlettel, vagy éppen külföldről hazatérve valósítanák meg elképzeléseiket egy saját vállalkozásban.  

A programra már lehet jelentkezni, március 16-ig várják azokat, akik szívesen építenének vállalkozást a hobbijukból. 

A Vállalkozz 50+ március 24-én indul és egészen június 9-ig kétheti rendszerességgel várja a résztvevőket. Jelenléti és online workshopok, előadások során lehetőséget kapnak üzleti és digitális ismereteik bővítésére, sikeres cégek vezetőivel, befektetőkkel találkozhatnak. Tematikus alkalmak és személyre szabott mentorálás során kerülhetnek közelebb a vállalkozásfejlesztés lépéseihez, nagy hangsúllyal a gyakorlati készségekre. Elsajátíthatják a sikeres termék- vagy szolgáltatásfejlesztés módszereit, bővíthetik szakmai kapcsolataikat és felépíthetik piacra lépési stratégiájukat.