Ha élne, ma lenne százkét éves Béres József, a Béres Csepp feltalálója. A létfontosságú nyomelemeket komplex formában tartalmazó humán gyógyászati készítményét ötven évvel ezelőtt, 1972-ben alkotta meg. A cseppeket elsők között saját húgán próbálta ki, akinél agydaganatot diagnosztizáltak. Az orvosok azt jósolták, hogy legfeljebb egy éve van hátra, de még több mint harmincöt évet élt.

 

Túl a 20 milliárdon

Az Opten adatai szerint a Béres Gyógyszergyár Zrt. összárbevétele 2020-ban meghaladta a 20 milliárd forintot, ami 51 százalékos növekedést jelent az előző évi 13,3 milliárdhoz képest. Ez a dinamizmus jellemzi a belföldi és az exportárbevételt is. A belföldi árbevétel több mint 15 milliárd forint volt, az exportárbevétel pedig csekély mértékben maradt el az 5 milliárdtól – közölte korábban a Béres Gyógyszergyár Zrt. A növekedést elsősorban az immunerősítő termékek biztosították.

A gyógyszercég termékportfóliója több mint 150 készítményre duzzadt. A Béresnek az egészségmegőrző piacon 39,4 százalékos a részesedése.

A gyógyszercég központja Budapesten, gyártóbázisa Szolnokon található. Tavaly új gyártórészleget avattak Szolnokon. A 6,7 milliárdos beruházást 3,04 milliárd forint vissza nem térítendő összeggel támogatták a központi költségvetésből a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.

A cseppek a zászlóshajó

Béres József fia korábban a Manager Magazinnak adott interjújában azt mondta: az elmúlt harminc évben a Béres ernyője alatt több márkát is felépítettek. Több kategóriában piacvezetők, de a Béres Csepp a mai napig zászlóshajójuk, a legismertebb termékük.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Legenda lett már életében

Béres József kutató a magyar tudománytörténet azon szereplői közé tartozik, akit már életében legendává emelt az emberek megbecsülése és tisztelete. Rendkívüli elhivatottságának, megalkuvást nem ismerő becsületes kitartásának, haza- és emberszeretetének köszönhetően nemzeti példaképpé vált. Úttörő felismeréseit, újszerű nézeteit azonban a kor tudományos képviselői értetlenül, féltékenyen és elutasítón fogadták. Kuruzslónak kiáltották ki, bűnvádi eljárást indítottak ellene. Sok üldöztetést kellett elviselnie, míg a rendszerváltást követően munkája révbe érhetett. A Béres Részvénytársaság 1989-es megalapítását követően a készítmény hatalmas erővel robbant a köztudatba, a vállalat következetes munkája pedig meghozta a hivatalos elfogadást és elismerést is.

A Béres Cseppet 2000-ben gyógyszerként engedélyezték, 2013-ban az elsők között került a hungarikumok sorába.

Béres József 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2002-ben Magyarország legrangosabb tudományos elismerésével, Széchenyi-díjjal tüntették ki. Életművét a Magyar Örökség részeként tartják számon, nevét intézmények, utcák, terek viselik, életútját könyvek, dokumentumfilmek, színdarabok, televíziós játék- és mozifilm is feldolgozta.

 

Béres József életútja

Béres József 1920. február 7-én született Záhonyban. Kezdetben gyári munkás volt a fűrésztelepen, majd 1938–1940 között kertészetet tanult a Duna–Tisza-közi Mezőgazdasági Kamara Kertmunkásképző Iskolájában Kecskeméten. 1954–1963 között az Állami Mezőgazdasági Gépállomás kisvárdai laboratóriumát vezette. Közben 1961–1965 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán egyetemi tanulmányokat folytatott, ahol 1965-ben, 45 évesen diplomázott agrármérnökként. 

1964–1989 között a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársa volt. 1955–1972 között talajtani, analitikai, talajgenetikai, térképszerkesztési, üzemtani, kórélettani, környezetvédelmi, kemizálási, tápanyag-gazdálkodási tanfolyamokat végzett. 1968-ban általános élettanból és agrobiokémiából summa cum laude doktori címet szerzett. 1973–1976 között másodállásban a kisvárdai kórház laboratóriumában dolgozott. 1972 és 1986 között a küzdelem időszaka következett. Politikai és szakmai indulatok övezték a Béres Cseppet. A hatóságok börtönnel, kuruzslással fenyegették. Ekkor társadalmi mozgalom indult mellette, amelynek egyik illusztris hangadója Nagy László költő volt. Pozsgay Imre is támogatta, így 1976-ban megtörtént a készítmény szabadalmi bejelentése. 1978-ban társadalmi nyomásra a Herbária forgalmazni kezdte a Béres Cseppet. 1989-ben a készítmény forgalmazására megalakult a Béres Részvénytársaság. Béres József 2006. március 26-án, rövid betegség után hunyt el Budapesten.