BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több ezer milliárdnyi háztartási vagyont veszélyeztet a magas infláció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Virág Barnabás szerint rendkívüli időszakban van Magyarország.

Az infláció megugrása nem magyar sajátosság 

– mondta az Indexnek adott interjúban Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke. 

Az eddig ismertek közül a magyar 7,9, a szlovák 8,4, a cseh 9,9, a balti országokban 11-12 százalék. A lengyel adat még nem ismert, de a várakozás ott is 9,0-9,5 százalék 

– tette hozzá.

Kiszámítható módon mindaddig folytatjuk a monetáris kondíciók szigorítását és az alapkamat emelését, amíg azt nem látjuk, hogy az infláció elleni küzdelmet megnyertük és a kilátásaink szerint az infláció ismét vissza nem tér a 3 százalék körüli tartományba

– mondta.

Az alelnök szerint rendkívüli időszakban vagyunk, nemcsak Magyarország, de az egész világ is. Várhatóan felfelé kell majd módosítani az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzéseket, de konkrét számot nem kívánt mondani. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

A jegybank alelnöke megdorgálta a hazai bankokat is, ugyanis az irányadó kamat 355 bázisponttal emelkedett eddig, míg a lakossági lekötött betétek kamatai csak 120 bázisponttal, szerinte „ez egy megengedhetetlen folyamat”. 

Mondjuk azt, hogy egyelőre a verbális dorgálás szakaszában vagyunk. A jegybanknak vannak eszközei, ezeket majd akkor kell az asztalra kitenni, ha azt látjuk, hogy nem történik változás

– mondta. Elmondta azt is, hogy 

több mint 12 ezer milliárd forintot tartanak a magyar háztartások bankbetétben, míg a készpénzállomány körülbelül 7800 milliárd forint, ebből 6000 milliárd van a lakosságnál. Ez összesen közel 20 ezer milliárd forint, ami olyan eszközben van, aminek semmilyen védettsége nincs az inflációval szemben.

Virág Barnabás arra is felhívta a figyelmet, hogy a magas infláció miatt a lakossági megtakarítások reálértéke akár tizedével is csökkenhet, ha azok nem inflációvédett eszközökben vannak. 

Az MNB számításai szerint az év vége élénk növekedést hozott, a tavalyi évben 7 százalék körüli lehetett a növekedés, ami 2022-ben 5 százalék közeli bővüléssel folytatódhat. 

2021-ben és 2022-ben is a magyar gazdasági növekedés Európa öt-hat legmagasabb növekedési rátája között lesz 

– mondta az alelnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.