Azonos fejléc miatt buktak le a közbeszerzésen kartellező cégek
A Baján található kormányhivatali épület energetikai felújítására kiírt közbeszerzésen három építőipari cég játszott össze. Színlelt versennyel próbálták megszerezni az állami beruházást. A nemzeti versenyhatóság vizsgálata jogsértő magatartást állapított meg a tender kiíró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szakembereinek bejelentését követően. Az ajánlattétel során 2021 augusztusától 2021 szeptemberéig dolgoztak össze a Ponty-Poronty Kft., az Operon Group Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és az Építő Szolgáltató Bt., hogy az általuk kijelölt Ponty-Poronty Kft. nyerjen. Néhány hibát azonban elkövettek. A kormányhivatal dolgozóinak feltűnt, hogy
a dokumentációkon ugyanazon cég fejléce szerepelt, és a véletlennel nem magyarázható módon az ajánlatok minden egyes tételsorában megegyeztek bizonyos részletezett munkadíjak és az anyagköltségek.
Így, értesítették a Gazdasági Versenyhivatalt. A versenyhatóság rajtaütést tartott a vállalkozásoknál, és további közvetlen bizonyítékokat talált az összejátszásra. Egyértelműen megállapítható volt, hogy a cégek összehangoltan, közösen elkészített ajánlatokkal próbálták elérni egyikük tendernyertességét. Az együttműködést pedig a közbeszerzési eljárás alatt is folytatták.
A nemzeti versenyhatóság Versenytanácsa összesen 42,8 millió forintos bírságot állapított meg.

A jogsértés különösen súlyosnak számít; az a közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozásnak, és azon belül is a legsúlyosabb kategóriába tartozó, piacfelosztó és árrögzítő magatartásnak számít.
A hatóság arra is tekintettel volt, hogy a cégek kis-és középvállalkozások, az eljárás során mindhárman elismerték a jogsértést, lemondtak a jogorvoslati jogukról és vállalták utólagos megfelelési program bevezetését.


