Ahogy a Covid, úgy vélhetően a háború is átmeneti, így azok a tőkeerős termelővállalatok, amelyek abban bíznak, hogy nagyjából egy-két éven belül normalizálódik a helyzet, egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy elengedjék a munkaerőt. Magyarországon továbbra is munkaerőhiány van, és ez a jövőben nem is fog változni, még a gazdasági nehézségek ellenére sem – mondta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője, miután az elmúlt hetekben egymás után jöttek a negatív hírek a gazdaságból.

Az emelkedő költségek és a visszaeső aktivitás erősen próbára teszi a hazai vállalatokat,

emiatt félő, hogy ismét a járvány alatt megtapasztalt üti fel a fejét. A VG-nek nyilatkozó szakemberek azonban nem osztják ezeket az aggodalmakat.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A munkaerő megtartását Virovácz Péter a mostani helyzetben azzal indokolta, hogy ha elengedik az alkalmazottakat a cégek, ők át fognak menni más munkáltatóhoz, és nem vagy csak aránytalanul magas költségek mellett tudják majd visszafoglalkoztatni a korábban elküldött embereket. „Azt gondolom, nem egy elnyújtott, hosszú éveken keresztül tartó recessziós időszak elé nézünk. Ahogy a kínálati gondok megoldódnak, egyből a maximális fordulatszámon tudnak pörögni a hazai vállalatok, persze csak ha megvan hozzá a munkaerő” – mondta, ezzel együtt szerinte lehet egy-egy kivételt képező középvállalkozás, amely nem tudja tartani a lépést, ezért leállítja a termelést. Példaként kiemelte a Tungsramot, amely a hét végén jelentette be, hogy egyelőre felfüggeszti a gyártást.

Tömeges elbocsátásokra nem kell számítani

– ezt Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke mondta a VG-nek. Szerinte azoknál a cégeknél, amelyek átmenetileg alapanyag- vagy bármilyen más ellátási, logisztikai problémával küzdenek, vagy a piacukat vesztették el, lehet esetileg probléma, és némi létszámcsökkentésre is sor kerülhet, ám nem ez az általánosan jellemző, továbbra is a munkaerőhiány a legnagyobb a kihívás a vállalatok életében. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a VG-nek szintén arról számolt be, hogy a gazdasági nehézségek inkább egy-egy cégre jellemzők.

Ott, ahol át tudják hárítani a megemelkedett költségeket, alapvetően nincsen probléma, a munkaerő-kereslet drasztikus visszaesése emiatt szerinte nem is várható. A hazai autóiparban is egyelőre csak azt látni, hogy egy-egy műszakot lemondanak a nagyobb gyárak, de például a Suzukinál még ez sincs, folyamatosan megy a termelés.

Suppan Gergely szerint az is jól mutatja, mekkora munkaerőhiány van Magyarországon, hogy a Waberer’s március végén bejelentette, 80 indiai vendégmunkást alkalmaz sofőrként. Rolek Ferenc viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a külföldi vendégmunkások alkalmazása sem túl hatékony megoldás, mivel a nyugat-európai országokkal szinte lehetetlen versenyezni a magasabb bérek miatt. Ezért a vállalatoknak a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a termelékenységük javítására. Jobb munkaszervezéssel, gépesítéssel és automatizációval tudják a munkakeresletet csökkenteni, mivel a munkaerő-kínálat nagyobb már nem lesz – figyelmeztetett Rolek Ferenc.

A következő hónapokban tovább fog csökkenni az állástalanok száma Suppan Gergely várakozásai szerint, ennek köszönhetően ismét a járvány előtti munkanélküliségi rátát láthatjuk hamarosan. Az ING Bank elemzője is úgy véli, a jövőben 3,5–4,5 százalék között ingadozhat az állástalanok aránya, ráadásul az üres álláshelyek mértéke továbbra is 2 százalék körüli szinten van, ami rendkívül magas, tehát akit elküldenek, az nagy valószínűséggel viszonylag hamar el tud helyezkedni. Ám igencsak más lenne a helyzet, ha minden átmenet nélkül széles körű szankciókat vetnének ki Oroszországra, beleértve a teljes energiaembargót, ami már egy hosszabb, elnyújtottabb recessziót okozna.

Ez már egy másik történet

– fogalmazott az Virovácz Péter.