BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MNB szerint időben figyelmeztettek az inflációra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A válságkezelés során a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek.

Az elmúlt hetekben Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a gazdaság és a társadalom megbecsült szereplőivel kapcsolatban is számos kritikát fogalmazott meg. A Magyar Nemzeti Bank szerint ez alapján azt kéri, hogy a szakmailag abszurd állításait a jövőben körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg írja az MNB közleményében.

Parragh László újra azzal a kritikával illette a jegybankot, hogy nem ismerte fel kellő időben az infláció veszélyeit. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank már a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját és elérni az árstabilitást. 

A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között, már 2021 elején jelezte az inflációs veszély közeledését, 

sőt, elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon.

mnb
Fotó: Kallus György / VG

A magyar jegybank nem csak a kommunikációval, hanem tettekkel is gyorsan reagált az infláció pandémiát követő emelkedésére, hiszen a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg és az immár több, mint 500 bázispontos emelés pedig ezidáig az egyik legnagyobb mértékű is.

A jegybank továbbra is folyamatosan hangsúlyozza, hogy a nemzetközi helyzet miatt kialakult volatilitásra a kamatemelések mellett, a monetáris eszköztár adta lehetőségekkel élve reagál a releváns piacokon, így nem csak az infláció ellen, hanem a pénzügyi stabilitást veszélyeztető turbulenciákkal szemben is határozottan fellép.

Szintén hamis állításnak vélik Parragh kijelentéseit a monetáris és fiskális gazdaságpolitika együttműködésének hiányáról, hiszen a Magyar Nemzeti Bank a kormánnyal és a gazdaságpolitika szereplőivel közösen hajtotta végre a sikeres válságkezelést, melynek keretében

a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.