A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat az európai repülőtereken tapasztalható fennakadások - közölte a Budapest Airport, miután légiforgalom nyári emelkedése a munkaerőhiánnyal párosulva Európa-szerte okoz problémát.
A repülőtér-üzemeltető jelezte: a Liszt Ferenc repülőtér járatai közül viszonylag keveset, hetente 10-et, 15-öt törölnek üzemelési okokból.
Előfordul, hogy a fölhalmozódott késések miatt a fogadó repülőtér az utolsó járatot már nem tudja fogadni, így az már nem is száll föl, máskor pedig azért nem indulnak el gépek, mert a földi kiszolgálás akadozik, vagy sztrájkolnak a dolgozók.
Értékelték a vasárnap éjszaka kialakult helyzetet, amikor a lassú poggyászkirakodás miatt több órát kellett várniuk az utasoknak, akiktől egyúttal elnézést kértek. Azt ígérik, hogy mindent megtesznek a hasonló helyzetek elkerülésére, napi szinten egyeztetnek a földi kiszolgálókkal, és igazodnak a folyamatosan változó helyzethez.

A magyar főváros repülőterén jelenleg nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő nem nőtt, utasbiztonsági ellenőrzés során most is legfeljebb 10 percet kell várakozni
- írták. Továbbra is ajánlott indulás előtt 2 órával korábban érkezni rövid távú járatok esetén, tengeren túli repülésnél viszont 3 órát javasolnak. Figyelmeztet is, hogy indulás előtt érdemes tájékozódni, hogy "szükség esetén időben át lehessen jelentkezni másik járatra."