Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben – közölte hétfőn az Igazságügyi Minisztérium. A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott

20220821 BudapestWizzair fapados légitársaságFotó: Mirkó István (MI)  Magyar Nemzet
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

Korábban a Ryanair ellen is indult vizsgálat, aminek a végén meg is büntették a céget.

Kiderültek a részletek: harminc napja van a Ryanairnek, hogy fizessen

Az ír fapadosnak legkésőbb szeptember elejéig át kell utalnia a háromszázmilliós bírságot.

A Wizz Air elleni panaszok szerint 

a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és -törlések esetén, nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak,

 nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat, valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a fogyasztók jogait.

Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a fogyasztók és családok jogainak védelme érdekében.

Törölték a járatot, visszakaphatom a pénzem?

A reptéri káosz idején érdemes feltenni a kérdést, hogy mire vagyunk jogosultak járattörlés esetén.