Nem fél a piac magyar államadósságot vásárolni, bíznak a befektetők a magyar gazdaságban – ezt Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője mondta a VG-nek, aki szerint a piac továbbra is aktívan érdeklődik a magyar állampapírok iránt, ezért szerinte kizárható, hogy olyan adósságfinanszírozási problémáink legyenek, mint a 2008–2009-es válságot követő időszakban, amikor a Nemzetközi Valutaalap lélegeztetőgépére volt utalva Magyarország. A szakember azonban úgy véli, hogy a piac túlzottan negatívan értékeli a magyar helyzetet.

Több külföldi befektetővel beszélgettem, akik folyamatosan azt találgatták, hogy miért ennyire alulértékelt a magyar államadósság

– idézte fel az elemző, hozzátéve, hogy az eurós állampapírok kifejezetten olcsónak tűnnek, emiatt most sokan azt fontolgatják, hogy beszállnak a piacra, és állampapírt vásárolnak. Egy legutóbbi felmérésről is beszámolt a szakember, amelyből az derült ki, hogy míg a forint ellen shortolnak, addig az állampapírpiacon long pozíciókat vesznek fel a befektetők, 

tehát összességében túlsúlyozzák a magyar állampapírokat a standard portfóliókhoz képest. Az elemző szerint amíg ez a helyzet áll fenn, addig semmilyen körülmények között nem beszélhetünk arról, hogy közel lennénk a 2008–2009-es válsághoz.

Kockázatok azonban így is vannak. Virovácz Péter úgy látja, hogy az idei költségvetéssel nem lesz baj, a jövő évi már nehezebb kérdés, mivel alapjaiban változott meg a makropálya ahhoz képest, amikor a büdzsé tervezése tavasszal elkezdődött, a növekedés ugyanis biztosan alacsonyabb lesz, az infláció pedig jóval magasabban alakulhat a tervezettnél (4,1 százalékos GDP-bővüléssel és 5,2 százalékos inflációval számolt a kormány). De a kamatkiadások és a jegybank veszteségei is a vártnál jobban nőhetnek.

Az ING Bank elemzője szerint az az igazán lényeges a befektetői bizalom szempontjából, hogy létrejön-e az uniós forrásokról a megállapodás az Európai Bizottsággal. A hitelminősítőknél és a nemzetközi befektetőknél is az az alapforgatókönyv, hogy lesz megegyezés. Ha ez megtörténne, az szerinte érdemi és nagyon gyors korrekciót hozna a forint esetében és az államkötvények piacán. 

Legutóbb a londoni Fitch Ratings erősítette meg Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadósság-kötelezettségeinek BBB szintű, befektetési ajánlású osztályzatát. A korábbi minősítés változatlanul hagyását azzal indokolta a hitelminősítő, hogy a beruházások várhatóan folytatódnak, ennek következtében – ha a körülmények nem romlanak  – megmaradhat az 5 százalék körüli dinamikus gazdasági növekedés. Ennek azonban feltétele, hogy Magyarország szeptember vége felé hozzájusson az Európai Helyreállítási Alapból járó összeghez.

U.S. stock indexes close higher, NEW YORK, UNITED STATES - APRIL 6: Fitch Ratings, leading international credit rating institution, in New York, on April 6, 2015. U.S. stocks closed higher, led by gains in energy shares as the price of crude oil surged. Cem Ozdel / Anadolu Agency (Photo by CEM OZDEL / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Fotó: Cem Ozdel / AFP

Az elemző úgy kalkulált, hogy a megállapodással rövid időben belül 5, legjobb esetben pedig 10 százalékkal is erősödhet a hazai fizetőeszköz, és visszaerősödhetne a 380-as eurójegyzésig. A megállapodás hiányában pedig „a határ a csillagos ég”. Előbb 420-nál, majd 445-nél van egy ellenállási pont. Ebben az esetben viszont már a befektetők bizalma is elillanhat.

Az elemző arról is beszélt, hogy egy esetleges olasz adósságválság Magyarországra nem gyakorolna érdemi hatást, mivel a magyar piac jellemzően a német piacokat és államkötvényt követi le, nem pedig a perifériákat. Az persze megint más kérdés, hogy milyen hatást gyakorolna az euróra akkor, amikor az Európai Központi Bank (EKB) eleve le van maradva a kamatemelésekkel. Eddig 100 bázispontot emelt, szemben a Feddel, amely már 200-225 pontnál jár. Folyamatos nyomás alatt van az euró a dollárral szemben, ez pedig leértékeli az olyan magas bétájú, relatíve kockázatos országok valutáját, mint Magyarország. 

Az EKB késlekedése és elhibázott monetáris politikája a magyar gazdaságra inkább a forinton keresztül fejti ki hatását, semmint a kötvénypiacon

– fogalmazott az elemző.