Nagyon nagy a globális kialakulásának veszélye. Speciális viharzóna felé halad a világ, Európában szupercella-jelenségek várhatók – mondta az InfoRádió Aréna című szerdai műsorában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A legutóbbi inflációs adat az MNB várakozásainak megfelelt. A 16,7 százalékos maginfláció azonban kicsit magasabb volt, mint amire számítottak.

Az a jegybank várakozásai szerint még emelkedő pályán halad,

 

őszig vagy inkább az év végéig ez a folyamat tartani fog,

 

nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. „Itt, Európában még korai arról beszélni, hogy az inflációs hegymenetnek a végén járnánk” – vélekedett az alelnök.

Virág Barnabás
Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Itthon azonban még két újabb szempontot figyelembe kell venni az infláció mértékének becslésénél: az élelmiszer- és energiaárak emelkedése mellett számolni kell az aszályhelyzettel, amely a kelet-közép-európai régióban ősztől újabb áremelkedési hullámot indíthat el épp azoknak a termékeknek az esetében, amelyek már így is nagymértékben drágultak. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak.

A rezsiárak emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz

a jegybank becslése szerint. Ha ezt csak hüvelykujjszabályként hozzáadják a legutóbbi 15-16 százalékos inflációs várakozáshoz, akkor augusztusra máris 18-19 százalékos drágulási ütem látszik. És ehhez kell még hozzávenni Virág Barnabás elmondása szerint, hogy az aszály következményeként kialakuló drágulás mekkora lesz, vagy hogy a globális piacokon kialakuló nyersanyagár-változás mit adhat mindehhez hozzá.

Az infláció mértéke egyébként nem azonos Európában, és kelet felé növekszik. „Virtuális vasfüggönyt” lehet látni, Kelet-Euróbában 13-17, a balti országokban 20 százalék fölötti az infláció, s bár Nyugat-Európában is magas, de „csak” 8-9 százalék.

Kifejtette: nagyon nagy kockázata van az őszi globális recesszió kialakulásának. Még tovább menve kijelentette, hogy speciális viharzóna felé halad a világ, azon belül még súlyosabb szupercella-jelenségek is kialakulhatnak. Európa ennek kifejezetten ki van téve – hangsúlyozta.