A 2017–2018-as és az azt követő vadászati évben egyaránt csaknem 29-29 ezer vadászati engedélyt érvényesítettek a Magyarországra vadászni érkező külföldiek. A 2017 óta rendelkezésre álló adatok szerint azonban 

a rekordidény a 2019–020-as volt,

amikor ez a szám 29 300 fölött alakult.
 

Hunter,With,Rifle,And,Dog,In,Forest
Fotó: Shutterstock

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások következtében 2020–2021-ben a jogosultságok száma a harmadára esett (9275 darab), az az utáni, vagyis az idén tavasszal zárult évadban viszont már ismét húszezer fölött – 23 563 – volt

– ez derül ki az ilyen dokumentumok kibocsátásért felelős Országos Magyar Vadászkamara adataiból, amelyekről Nagy István agrárminiszter tájékoztatta az őt a témában kérdező Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselőt a parlament honlapján.
A jelenlegi, 2022–2023-as vadászati szezonban – az augusztus 8-i állapot szerint – 6159-nél áll az érvényesített engedélyek száma, de ezzel kapcsolatban az agrártárca vezetője fontosnak tartotta jelezni, hogy a vadászati főszezon csak szeptember elsejével kezdődik, tehát 

várhatóan az ebben az évben kiadott engedélyek száma még nagymértékben növekedni fog.

A 2021–2022-es periódus felélénkülését alapul véve a vadászkamara már tavasszal bizakodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a 2022–2023-as esztendő konszolidált és stabil bérvadászati eredményt hoz.
A határokon túlról érkezettek állampolgársága alapján készült rangsort töretlenül az osztrákok vezetik: évek óta majdnem minden második külföldi vadász Ausztriából jön át hazánkba, hogy puskát fogjon. Őket követik a németek, az olaszok, a szlovákok és a svájciak. 2021–2022-ben a 6–10. helyen a francia, cseh, dán, román és brit nemzetiségűek álltak, de érkeztek Ukrajnából, Lengyelországból, sőt még Norvégiából is.
Nagy István az írásbeli kérdésre adott válaszában emellett örvendetesnek nevezte, hogy 

a bérvadászturizmusban a hazaiak aránya folyamatosan emelkedik.

Az Országos Magyar Vadászkamara korábbi – a Figyelőnek küldött – adatai szerint a 2016–2017-es idénytől kezdve az idén tavasszal véget ért szezonig mintegy 15 százalékkal nőtt a hazai vadászok tábora. Míg hat évvel ezelőtt 58 882-en igényelték a vadászjegyet, addig tavaly a számuk már majdnem elérte a 69 ezret.