Nagyszabású dunántúli vasútfejlesztés előkészítése kezdődhet meg hamarosan – közölte szombat reggel a Technológiai és Ipari Minisztérium. A Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes szakaszainak korszerűsítését és tizenkét nyugat-magyarországi vasútállomás infrastruktúra-fejlesztését megalapozó tervezés és engedélyeztetés 5,7 milliárd forintból valósul meg. A tárca az idén nyerte el a két projekt teljes költségvetéséből mintegy 4 milliárd forintot fedező uniós forrást. Az előkészítések megindításának utolsó feltétele teljesült azzal, hogy a kormány nemrég a hazai önrész biztosításáról is döntött.

Fotó: MÁV, Facebook

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja. A sikeres pályázatoknak köszönhetően több mint 700 milliárd forint értékben valósulnak meg közlekedésfejlesztési projektek e pénzügyi alapból Magyarországon. A CEF forrásai hasznosultak a többi között a Kelenföld–Pusztaszabolcs-vonalszakasz korszerűsítésében, a Déli vasúti összekötő híd felújításában, háromvágányosra bővítésében, a Monostori híd megépítésében Komáromnál. Az idei támogatási döntések teszik lehetővé az elektromos autók hazai gyorstöltő hálózatának kiterjesztését is.

Sorra tűnnek fel a 21. századi vasútállomások, a szeneskályhát már klíma váltja

A MÁV két, jövőre záruló programban korszerűsíti a vasútállomások sorát, az eredmények máris látványosak.

A Borostyán árufuvarozási folyosót magyar–lengyel–szlovák–szlovén közös kezdeményezésre vette fel az európai vasúti teherkorridorok sorába az unió. A Fehéroroszország határától a koperi kikötőig vezető vasútvonalak és szolgáltatásaik korszerűsítése tovább erősíti Magyarország pozícióját az észak–déli közlekedési tengelyen. A közép-európai folyosó fontos ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a nyugat-balkáni államokkal. 

Kiterjedt hazai hálózatának része a felújítás alatt álló Budapest–Kelebia- és a Rákos–Hatvan-szakasz is.

A GYSEV gondozásában a vasúttársaság által üzemeltetett Hegyeshalom–Zalaszentiván-szakasz korszerűsítésére készül megvalósíthatósági tanulmány. Szombathelyig a tanulmánytervi szintű műszaki tartalmat dolgozzák ki, a vasi megyeszékhelytől délre az engedélyezési tervek készülnek el. A  környezetvédelmi engedélyek megszerzésével záruló projekt 3,5 milliárd forintos összköltségének nagyjából hetedét biztosítja a magyar kormány. Az útvonal fejlesztése hozzájárul a vasúti teherforgalom fellendítéséhez, a kötött pályás áruszállítás vonzóbbá tételéhez, a nagy távolságú közúti fuvarok vasútra tereléséhez.

A CEF2 új elemként támogatja a polgári hasznosításra is alkalmas katonai mobilitási projekteket. A tavasszal elnyert forrásból öt dunántúli vasútvonal tizenkét állomásának infrastruktúra-fejlesztése startolhat el a MÁV vezényletével. A majdani beruházások a katonai egységek és eszközök hatékonyabb, gyorsabb mozgathatósága mellett a polgári személy- és áruforgalom színvonalának emelését is szolgálják. A 2,2 milliárdos összértékű előkészítés kiadásait közel fele részben az elnyert támogatás finanszírozza. A projekt eredményeként a megvalósíthatósági tanulmány, az építési és környezetvédelmi engedélyek, a kivitelezési tenderdokumentáció is rendelkezésre áll majd.

A CEF2 jelenleg nyitott kiírásában többek között e fejlesztés kelet-magyarországi párjához, újabb tizenkét helyszínen tervezett beruházások előkészítéséhez igényel forrást a Technológiai és Ipari Minisztérium. A tagállamok szeptember végéig jelezhetik projektötleteiket, a beérkező javaslatok közül 2023 elején választják ki a támogatásra érdemeseket. Ha kedvező döntések születnek, egyebek mellett megépülhet a térségi vonatközlekedést felgyorsító zalaszentiváni deltavágány, Budapesten megvalósulhat a Gubacsi vasúti híd fejlesztése.