Hiába a nehéz gazdasági helyzet, a piaci verseny és egyes kereskedelmi bankok céljai időnként szembe mennek az általános folyamatokkal. Erre jó példa a magyarországi CIB Bank esete, ahol nem törődve az infláció és a nagyságával, érdemben csökkentették az egyik jelzáloghitel kamatát.

20200508 Budapest Koronavírus-járványFővárosi életképek.Fotó: Bach Máté (BPM)Magyar Nemzet Koronavírus_Utcai_Illusztrációk_Eladó lakás_Bank_Utcai_Képek. 20200508 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet
Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

A pénzintézetnél már 6,79 százalékos végig fix kamat mellett érhető el 20 éves futamidőre lakáshitel.

Ez már csak amiatt is kedvező ajánlat, mert a második alacsonyabb kamat ebben a szegmensben jelenleg 7,55 százalék, 0,76 százalékponttal kedvezőtlenebb az új ajánlatnál.

Azonban a kedvező kamat igénybevételéhez több feltételnek is teljesülnie kell:

  • Az igénylők jövedelmének el kell érnie a 450 ezer forintot. Vagy a számlán tartott megtakarítás összegének el kell érnie a 9 millió forintot. Vagy el kell érnie a 4,5 millió forintot a banknál kezelt befektetési alap állomány összértékének.
  • A felvenni kívánt hitelösszegnek el kell érnie a 20 millió forintot.

Az adott kedvezménnyel nem találkozhatnak az érdeklődők a bankfiókban, ugyanis a pénzintézet csak kiemelt partnerein keresztül beadott igénylések esetében kínálja ilyen kedvezményes feltételekkel lakáshitelét. A bank november 13-ig tartja egyedi ajánlatát.

Ilyen feltételekkel legutóbb június elején lehetett fix kamatozású lakáshitelt igényelni. Ez a négy hónap ugyan nem tűnik hosszú időnek, de ha a piaci környezetet vizsgáljuk, akkor igen komoly változásoknak lehettünk tanúi ebben a rövid időszaknak.

A jegybanki alapkamat június elején 5,90 százalék volt, jelenleg az irányadó kamatszint 13,00 százalék , tehát a Magyar Nemzeti Bank összesen 7,10 százalékponttal növelt irányadó kamatán eleje óta. Az 11,7 százalék volt júniusban, a legutóbbi, augusztusra érvényes érték pedig 15,6 százalék volt.

Egyes elemzők szerint az is elképzelhető, hogy a szeptemberi áremelkedés megközelíti a 20 százalékot. Az állampapír hozamok is érdemben emelkedtek nyár eleje óta:

a 20 éves futamidejű állampapír referenciahozama június 1-jén 7,03 százalék volt, míg jelenleg 9,28 százalék.

A fentiekből jól kirajzolódik, hogy ilyen rövid idő alatt is érdemben átalakult a piac. Ilyen viszonyok között a régi helyzetet idéző lakáshitel-kamatszint nagyon is kedvező. Főleg úgy, hogy az előttünk álló hónapok sem tűnnek sétagaloppnak.

Matolcsy György szavai szerint az alapkamat további emelése nem várható, azonban csökkentésre sem lehet számítani a közeljövőt tekintve. Az infláció rövid távon minden bizonnyal emelkedni fog, az MNB prognózisa szerint még 2023-ban is két számjegyű drágulás várható. Ezek a folyamatok várhatóan a lakáshitelek kamatát tovább fogják emelni.

Emelkedő hitelkamatok: nem látszik, hogy hol a vége

A Magyar Nemzeti Bank ugyan a kamatemelési ciklus végéről beszélt, a kereskedelmi bankok azonban még továbbra is előszeretettel élnek ezzel a lehetőséggel.