BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentést tett Varga Mihály az uniós forrásokkal kapcsolatban

„Nincs B terv, meg akarunk állapodni az unióval, és meg is fogunk” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátette: amit hazánk vállalt, azt teljesíteni is fogja.

Április vége óta érdemben nem növekszik a költségvetés hiánya, és a későbbiekben is jöhetnek javító intézkedések – jelentette ki egy keddi háttérbeszélgetésen Varga Mihály pénzügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy korábban a tárcáknál zárolásokat hajtottak végre, miközben felfüggesztettek bizonyos fejlesztéseket, és extraprofitadókat vetett ki a kormány, miközben a jövedéki adó is emelkedett. 

Ezek mellett takarékos állami gazdálkodást írtak elő. Az utóbbi kapcsán a miniszter közölte, hogy a folyó kiadások, mint például a nyugdíjak, az állami bérek, a szociális juttatások kifizetése, zavartalan, de más összegek kifizetéséhez a pénzügyminiszter hozzájárulása szükséges. A tárcavezető úgy fogalmazott: a szerződéseket be kell tartani, ez nem kérdés. A beszállítókkal a tárcák tárgyalnak, ha kell.

20210709 BudapestVarga Mihály pénzügyminiszter   Fotó: Bach Máté (BPM)Magyar Nemzet Varga Mihály Pénzügyminiszter  20210709 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet
Fotó: Bach Máté /  Magyar Nemzet

Varga Mihály közölte: a kormány igyekszik tartani a 4,9 százalékos hiányt, de akad itt egy elszámolási kérdés. Hazánk 740 milliárd forint értékben extra gázkészletet halmoz fel, a vásárlás értéke 1,2 százalékkal növeli a hiányt. Az unió statisztikai hivatala úgy véli, a beszerzést be kell számolni a hiányba, emiatt az 6 százalék feletti lehet. Varga Mihály ugyanakkor azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy valamennyit majd értékesítenek ebből a tételből. „Akár ezzel együtt is 4,9 százalék lehet a hiány” – jegyezte meg.

„Nincs B terv: meg akarunk állapodni az unióval, és meg is fogunk” – vélekedett a miniszter, hozzátette: amit hazánk vállalt, azt teljesíteni is fogja. A fontos dátum ez ügyben november 19. Ennek kapcsán a miniszter megjegyezte: egy friss döntés szerint 701 millió eurót kap Magyarország, ez a harmadik legjobb mutatónak számít lakosság- és GDP-arányosan. Az összeg a fosszilis energia kiváltására használható fel.

A miniszter – maradva az uniónál és az energiaügyeknél – arról beszélt: a nagy trendeket Magyarország nem tudja befolyásolni. „A béke és a szankciók megváltoztatása hozhat fordulatot a helyzetben” – mondta Varga Mihály. Majd azzal folytatta: az energiaszankciók megváltoztatására, oldására van szükség. Az Európai Bizottság azonban láthatóan nem elégszik meg az eddigiekkel. Márciusban még arról volt szó, hogy nem lesz szankció az energiára. Aztán három hét múlva a szénre, újabb három hét múlva pedig az olajra vezetett be szankciót az EU. „A szankciós hevület erősen megérződik a tagállamok gazdaságán” – jegyezte meg a miniszter.

A miniszter a lakosság helyzetéről is beszélt. Elsőként azt említette meg, hogy a lakosság takarékoskodásba kezdett. Ez egyfelelől abból látszik, hogy a magánszemélyek is veszik az államkötvényeket: az elmúlt héten 470 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság, ebből 317 milliárd az inflációkövető új papírból fogyott. – Nincs bizalmatlanság – húzta alá a miniszter, majd így folytatta: a lakosság ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az állam finanszírozása stabil maradjon.

Másrészt a kiskereskedelmi forgalmi adatokban már mutatkozik visszaesés. A lakosság takarékoskodni kezdett – nyomatékosította Varga Mihály. Hozzátette: az infláció idén 14 százalék körül lehet, jövőre pedig 10 százalék feletti infláció valószínűsíthető.

„Nem kell túl pesszimisták lennünk” – folytatta a tárcavezető. Mint mondta, idén 4 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, jövőre azonban ennél jóval kisebb lehet a bővülés. „Azokkal a szakértőkkel értek egyet, akik nagyjából 1 százalékos növekedésre számítanak. 2024-ben lehet a bővülés újra 3-4 százalék körüli” – fogalmazott a miniszter.
 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.