BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Judit: a német emberek belerokkannak a rengeteg menekültbe

Németországban már nem mondanak Wilkomment a bevándorlóknak – írta Facebook-posztjában Varga Judit. Az igazságügyminiszter szerint az elmúlt nyolc évben a német vezetés felelőtlenül engedte az országba a nem európai menekülteket, és ebből már a német lakosságnak is elege van.

Németország elhibázta a bevándorláspolitikáját az elmúlt nyolc évben – véli a magyar igazságügyminiszter. Varga Judit egy Facebook-posztban írt arról, hogy a német lakosság nagyobb része ellene van annak, hogy még több menekültet fogadjon be az országuk. 

2022.06.20. BudapestVarga Judit igazságügyi miniszterFotó: Kurucz Árpád (KA)Magyar Nemzet 2022.06.20. Budapest
Varga Judit igazságügyi miniszter
Fotó: Kurucz Árpád (KA)
Magyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Ma már nem mondanák, hogy „Wilkommen” – fejtette ki a véleményét a tárcavezető a német lakosság és a menekültek viszonyával kapcsolatban. Varga Judit egy reprezentatív felmérés alapján azt írta, hogy a németek 59 százaléka szerint már nem lehetséges az országba több menedékkérőt befogadni. A kutatás emellett arra is rámutatott, hogy a lakosság 57 százaléka tart attól, hogy még tovább emelkedik a nem európai menekültek száma Németországban.

Egy év alatt megnégyszereződött az Olaszországba érkező menekültek száma

Idén eddig nagyjából 27 ezer menekült érkezett Olaszországba a Földközi-tengeren keresztül. Egy évvel ezelőtt ez a szám mindössze 6500 volt. A Giorgia Meloni vezette olasz kormány mindent megtesz, hogy kezelni tudja az illegális migrációt, de egyelőre nem látszik a hatása az erőfeszítéseinek.

Varga Judit azt is kifejtette, hogy a felmérésben részt vevő németek több mint fele hátrányokat társít a bevándorláshoz, miközben csak 23 százalék gondolja úgy, hogy a menekültek hozzájárulnak a munkaerőpiaci helyzet enyhüléséhez.

A németek 86 százaléka támogatna egy bevándorlási törvényt, de sajnos csak 10 százalékuk hisz abban, hogy a kormányzó balliberális koalíció az ország érdekében komolyabb szabályozást vezetne be

– írta a miniszter.

Varga Judit kiemelte, hogy a magyar kormány az emberek kezébe adta a döntést azzal kapcsolatban, hogy kivel akarnak együtt élni a saját hazájukban. Szerinte Magyarország 2015 óta egy átfogó és hatékony védelmet épített ki, amiről egész Európa példát vehet.

Fizikai és jogi határzárat húztunk, a bevándorlási szabályok megvédéséért ölre mentünk Brüsszellel is, nemrég pedig határvadászezredet állítottunk fel, hogy garantáljuk a magyar emberek biztonságát

– emlékeztetett az igazságügyminiszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.