BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvan a terv arra, hogyan tartható fenn az üzemanyagárak csökkenése

A közelmúltban vizsgálódásba kezdett a hazai benzinkutakon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), s mint a Világgazdaság most megtudta, a hatóság nem állt le: tovább elemzi a töltőállomások árképzési módszereit. A GVH-nál úgy látják: azért is esnek mostanában a kutak árai, mert a kiskereskedők között verseny indult. A GVH folytatja vizsgálódását, hogy az árcsökkenés ne torpanjon meg.

A benzin és a gázolaj fogyasztói árának jelentős, most már több hete tartó csökkenése egyértelműen azt jelzi, hogy az üzemanyagpiacon beindult a verseny, amit a Gazdasági Versenyhivatal üdvözöl – közölte a szervezet a Világgazdaság megkeresésére. Hozzátették: azért, hogy ez a tendencia folytatódjon, és a magyar emberek csökkenő árakkal találkozhassanak a benzinkutakon, a nemzeti versenyhatóság továbbra is kiemelt figyelmet fordít az üzemanyag-kiskereskedelmi szektorra. A Világgazdaság április végén számolt be arról, hogy razziát indított a hazai benzinkutakon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és három hét eltelte után érdeklődtünk a kezdeti eredmények iránt.

20221130 Budapest Benzinkút  Tankolás  OMVIllusztráció Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG  20221130 Budapest 
Benzinkút  Tankolás  OMV
Illusztráció 
Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
Megvan a terv arra, hogyan tartható fenn az üzemanyagárak csökkenése.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A GVH vizsgálja a töltőállomások árképzési gyakorlatát – tudatták a szervezetnél általánosságban. Hozzátették: a versenyhivatal a tiszta verseny őreként továbbra is mindent megtesz azért, hogy az infláció csökkenése a következő hónapokban is folytatódjon mind az élelmiszerek, mind az üzemanyagok, mind a különböző szolgáltatások területén. Ennek érdekében folyamatosak a GVH hatósági intézkedései és versenypártolási javaslatai.

A versenyhivatal közlése kapcsán érdemes feleleveníteni az üzemanyagok árának utóbbi időbeli mozgását. A drágulás már az orosz–ukrán háború előtt megindult, a kormány ezért 2021 novemberében ársapkát tett az üzemanyagokra.

A lakosság így nem szenvedte meg, amikor – 2022 júniusában – 780 forint fölé szökött a 95-ös átlagára, s azt sem, amikor a dízel literjéért 2022 októberében 850 forintnál is többet kértek.

A rekordértékekhez képest mára jócskán visszaestek az árak, s bőven 600 forint alatt van mind a kétféle hajtóanyag literenkénti átlagára.

A benzinkutak árai persze – mint lényegében minden, a hétköznapokhoz tartozó kiadás ügye – a napi belpolitikai csatározásokhoz is témát szolgáltat. Az Origo áttekintette a közelmúlt politikai nyilatkozatait, s arra jutott: álhírnek, szándékos riogatásnak bizonyult a baloldal utóbbi hetekben hangoztatott jóslata, amely drasztikus üzemanyagár-emelkedést vizionált Magyarországon. A legfrissebb hírek ugyanis éppen az ellenkezőjéről, további árcsökkenésről szólnak, ráadásul a jelenlegi viszonyok alapján úgy tűnik, hosszabb távon sem várható jelentős drágulás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.