BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Négy év múlva fejezhetik be az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium felújítását

Az Agrárminisztérium épületének és az Igazságügyi Palotának a rekonstrukciójához a kormány rendelettel különített el több mint 112 milliárd forintot. A döntéshez az államháztartási törvény módosítására volt szükség.

Rendelettel módosította a kormány az államháztartásról szóló törvényt, hogy forrást biztosítson az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épületeinek felújítására. A projektre a kormány több mint 112 milliárd forintot biztosít. A rekonstrukció 2024-ben indulhat és a tervek szerint három évet vesz majd igénybe – olvasható a Magyar Közlönyben.

A Kossuth Lajos téri Igazságügyi Palota.
Fotó: Róka László / MTI

Az Igazságügyi Palota felújítását az teszi sürgőssé, hogy a Kúria visszaköltözhessen az épületbe. A legfelsőbb bíróság szerepét betöltő Kúria eredetileg is az épületben működött, de a kommunista hatalomátvétel után a szervezetet kiköltöztették. A várostervezésnél eredetileg a cél az volt, hogy a végrehajtó, az igazságszolgáltató és a törvényhozó hatalom mind a Kossuth Lajos téren összpontosulhasson.

Az Igazságügyi Palota felújítását az teszi különlegessé, hogy együtt zajlik a szomszédos Agrárminisztérium épületén végzett munkálatokkal. 

Nem szokványos, hogy külön hatalmi ágakhoz tartozó épületek közös kezelés alá kerüljenek, de ebben az esetben a két épület fizikai közelsége indokolta ezt az eljárást 

– mondta a rekonstrukciót végző Steindl Imre Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Wachsler Tamás. 

A kormány még 2021-ben alkotott rendeletet, amelyben meghatározta, hogy milyen munkálatokat kell végezni az épületeken és azok új közös helyiségein.

Budapest, 2020. május 23.Az Agrárminisztérium épülete Budapesten, a Kossuth tér 11. szám alatt.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Budapest, 2020. május 23.
Az Agrárminisztérium épülete Budapesten, a Kossuth tér 11. szám alatt.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Az Agrárminisztérium épülete. Fotó: Faludi Imre

A rekonstrukció a Steindl Imre program keretében valósul meg. A program keretében egy mélygarázst fognak kialakítani az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium alatt, amelyet a két szervezet közösen használ majd. A két intézmény dolgozói számára közös étkezdét alakítanak ki. Az Agrárminisztérium épületének középső udvarát közösségi térré alakítják. A minisztériumban létrehoznak egy üzlethelyiséget, ahol hungarikumokat és ajándéktárgyakat lehet vásárolni, és egy nyilvános étkezde is helyet kap ezen a részen.

A két épület a tervek szerint a közös mélygarázs mellett közös fűtési és épületfelügyeleti rendszerrel is össze lesz kötve.

Ez utóbbi rendszert különös odafigyeléssel kell kiépíteni, hogy semmilyen formában ne veszélyeztesse a Kúria működését. Bár az Igazságügyi Palota felújítását elsősorban a Kúria visszaköltöztetése indokolta, a szervezet apparátusa nem férne el a renovált épületben. Emiatt a Kúria egyes szervezeti egységeit az Igazságügyi Palota közelében lévő állami tulajdonú épületekben tudják elhelyezni.

A Steindl Imre Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Wachsler Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, hogy valóban furcsa, hogy egy igazságszolgálatáshoz tartozó intézmény közös infrastruktúrát használjon egy közigazgatási intézménnyel, de szerinte a munkálatok összevonása a költséghatékonyság miatt is rendkívül fontos volt.

Miközben nyilván vannak a használattal kapcsolatos különbségek, ezek a szinergiák működni fognak

– mondta Wachsler Tamás.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.