Megtorpant az ingatlanárak tavalyi év első felét jellemző gyors emelkedése az elmúlt év második felére az egyetemi városokban és Budapesten egyaránt – derül ki az MBH Jelzálogbank által végzett elemzésből.
A közlemény szerint a magas hitelkamatok fogták vissza a lakások utáni keresletet a tavalyi második fél évtől, azonban az MBH Index adatai szerint 2021 és 2022 negyedik negyedéve között így is 18,7 százalékkal nőttek a lakásárak. Mivel az idei év első felében is folytatódott az ingatlanpiac gyengélkedése, a növekedési ütem megtörni látszik. Erre utal az is, hogy míg 2021 és 2022 augusztusa között a bérleti díjak még 23 százalékot nőttek, addig azóta az idei nyár elejére csak valamivel több mint 7 százalékos emelkedés volt megfigyelhető. Hasonlóan alakultak a trendek a fővárosban is, ahol az albérletárak tavalyelőtt és tavaly augusztusa között 25, azóta pedig több mint 7 százalékot nőttek.

Budapesten már a belső kerületek és az egyetemek környéke helyett alternatívát nyújtó területeken is – Magdolna-negyed, József Attila-lakótelep, Újpest – is megközelítették vagy meghaladták a négyzetméterárak a 700 ezer forintot tavaly, míg a többi városrész még ennél is drágább, még a külső kerületekben sem nagyon találni 800 ezer forintos négyzetméterár alatti lakást.
Az I. és az V. kerületben, Belső-Terézvárosban, a Corvin-negyedben, Ferencváros rehabilitációs területein, Kiszuglóban, illetve Kelenföldön pedig már 1 millió forint fölött van a fajlagos ár.
A legdrágább vidéki városoknak Veszprém és Debrecen bizonyultak, amelyek már a főváros legolcsóbb környékeit közelítik. A két városban átlagosan 640 és 620 ezer forintot kellett fizetni egy lakás egyetlen négyzetméteréért, de Győrben is több mint 600 ezer forintba került egy négyzetméter. Átlépték a négyzetméterárak az 500 ezer forintot Szegeden (545 ezer forint) és Gödöllőn (533 ezer forint), valamint megközelítették ezt a szintet Pécsen is. Az ingatlanárak viszonylatában az egyetemi városok közül az előző évekhez hasonlóan Miskolc számított a legolcsóbbnak, ahol 350 ezer forint körül mozogtak a fajlagos átlagárak.
Az MBH Index készítésekor azt is vizsgálták, hogy mennyi idő alatt térül meg a lakásvásárlás a bérlés helyett, különösen, ha az ingatlan egyik szobáját kiadják. Ezen fedezeti időtávok – vagyis az a minimum idő, amelyet az adott lakásban el kell tölteni ahhoz, hogy a vásárlás és bérlés költsége megegyezzen, illetve amelynél tovább tartva a lakást megérheti a vásárlás mellett dönteni – ebben az esetben Pécsen a legkedvezőbbek, ahol már 4,5 év alatt visszajöhet az ingatlan ára.
A vidéki városok közül Debrecenben és Miskolcon is gyorsabban megtérül a befektetés mint Budapesten, ahol csak hosszabb távon térülhet meg a vásárlási döntés. Kelemen Tamás, az MBH Bank lakossági termékmenedzsment vezetője elmondta, hogy egy ilyen befektetési döntés előtt érdemes felmérni az ingatlanpiacot, és akár banki szakértő segítségét is ajánlatos igénybe venni.