BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sortüzet adott le a kormány a beruházásokra, de vannak túlélők: marad a ferihegyi gyorsforgalmi és a Gellért-hegyi sikló

Különös kettősség jellemzi az állami fejlesztéseket. Miközben sorra jelent be új projekteket a kormányzat, számos budapesti és vidéki fejlesztést is töröltek.

A szerda esti Magyar Közlönyből kiderült, hogy számos budapesti és vidéki beruházás kormányzati támogatását vonta vissza a kabinet. Ezzel meglehetős kettősség jellemzi az állami projekteket, hiszen egyfelől Lázár János építési és közlekedési miniszter időről időre egy sor fejlesztést jelent be, ugyanakkor rendre újabb és újabb tervekről derül ki, hogy a kormány eláll a megvalósításuktól.

A ferihegyi gyorsforgalmi út fejlesztése továbbra is szándék, de már nem látszik, mi valósulhat meg belőle. Fotó: Máté Krisztián

Ezúttal – ahogy az várható volt –  

  • a debreceni velodrom vesztette el a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű státuszát, 
  • ahogy a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye 
  • és a Recski Nemzeti Emlékpark is.

Ezen felül törtölték a Dél-budai Centrumkórház, vagy ahogy a köznyelv ismeri, a jövőbeni szuperkórház megközelíthetőségének fejlesztését. Így járt a Gödön megkezdett adatközpont-beruházás is. Fővárosi szempontból most következik a fekete leves, ami főképp vasúti és más kötött pályás fejlesztések befagyasztásaként érkezett. Egyebek mellett lehúzták a H6 ráckevei HÉV-vonal fejlesztését, a kisföldalatti, tehát a Millenniumi Földalatti Vasút rekonstrukcióját és a budapesti vasúti pályaudvari rendszer fejlesztését is. Fájó pont, de nem váratlan a Galvani úti közúti híd és kapcsolódó úthálózat építésének törlése, a városmajori közparkfejlesztésről kisatírozása vagy a Gellért-hegyi közpark átfogó közterületi megújítása és szabadidős pihenőparkként történő koncepciójának az elengedés is.

Ugyanakkor ha komoly sérülések árán is, de van négy fontos budapesti projekt, ami túlélte a kormányzati tisztító tüzet.

A következőkről van szó:

  • a városligeti közlekedés rendszer átfogó átalakítása,
  • a Gellérthegyi Sikló;
  • a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út felújítása,
  • az elővárosi vasút és a HÉV megállókhoz tartozó P+R, illetve B+R parkolók bővítése.

Ez mindenképpen jó hír, csakhogy a teljes képhez hozzátartozik, hogy ezeket a projekteket is alaposan átfazonírozták.

A Gellért-hegyi sikló ötletét is támogatja a kormányzat. Fotó: Gellérthegyi Sikló Kft.

 

A városligeti közlekedési rendszer átalakításáról szóló módosított döntés már leginkább csak az előkészületekre szorítkozik. De ez legalább kitér egy új útvonalrendszer létrehozására, a  tömegközlekedési kiszolgálás fokozására, a Városliget parkolási rendszerének komplex átalakítását, valamint az elektromos midibusz-hálózat megteremtésére. Hogy ebből mikorra lehet konkrétum, az nehezen jósolható a jelenlegi gazdasági helyzetben. A Gellért-hegyi sikló esetén a kormány megerősítette a egyetértését a koncepció kidolgozása kapcsán, de ahogy már említettük, ebből kikerült a Gellért-hegyi közparkra való utalás. A ferihegyi gyorsforgalmi tervezése eleve évek óta tart egyelőre a kivitelezés megkezdésének a reménye nélkül, de most ismét módosult az alapállás. Az örömteli, hogy a kabinet támogatja a részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, de a műszaki tartalom jelentősen megváltozott. A jogszabály szövegében legalábbis már nem szerepel 

  • az Új Duna-híd közlekedési hálózata, 
  • a Kőér utcánál a 100a vasútvonalat és Budapest közigazgatási határánál az Üllői úttal külön szintű csomópont és a Gyömrői úti elválástól kifelé a 2×3 forgalmi sáv, 
  • valamint a Felsőcsatári út, a Csévéző és az Igló utcák 2×2 sávos külön szintű keresztezése.

A tanulmány elkészítésének határidejét viszont kitolták 2024 közepére. Végezetül az elővárosi P+R és B+R parkolók bővítése is az előkészítés tervére szorítkozik, vagyis ez is inkább egy belátható idő nélküli szándék.

Lázár János szédítő jövőt vázolt fel: új hidak épülnek, százmilliárdos beruházások jönnek, Szeged és Hódmezővásárhely pedig összenő

Lázár János egy sor meghatározó bejelentést tett. Ötéves beruházási tervet ismertetett, és gyakorlatilag felvázolt egy új hídépítési programot a Tiszán és a Dunán is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.