BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi Péter soproni beszédével a ChatGPT is egyetértett

Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a XVII. Soproni Pénzügyi Napokon azt mondta, az elkövetkezendő időszakban a bankszektort a mesterséges intelligencia fogja hajtani. Szerinte aki használja, versenyben marad, aki nem, lemarad vagy megszűnik.

Az idei Soproni Pénzügyi Napok a mesterséges intelligencia (MI) szerepével foglalkozik a fenntartható gazdasági döntésekben. Széles Zsuzsanna, a Lámfalussy kar dékánja a témaválasztásról szólva elmondta: „Mindig igyekszünk olyan témát választani, ami érdekes és aktuális. A mesterséges intelligencia egy olyan terület, amely sokakat foglalkoztat, és szinte mindenhol ott van. A mi hétköznapjainkban is. Úgy gondoltuk, a pénzügyi, számviteli és adózási területen dolgozó szakembereknek is szükségük van egy olyan konferenciára, ahol kicsit mélyebben, a saját szakmájukat érintően találkozhatnak a témával.” 

Széles Zsuzsanna
Az ünnepélyes megnyitón elsőként Széles Zsuzsanna, a  Lámfalussy kar dékánja köszöntötte a résztvevőket.
Fotó: Máthé Daniella / Pénzügyi napok 

A dékán kifejtette: mesterséges intelligenciát sokan a jövő meghatározó technológiájának tartják. S hogy miért célravezető az alkalmazása? Mert pontos és gyors. Az adatelemzések hihetetlen sebességgel történnek, a MI-nek nincs szüksége alvásra, pihenésre, a felgyorsult világunknak mindenképpen az alapja lesz. 

A mesterséges intelligencia néhány éve még nagyon távolinak tűnt

A konferenciát a Soproni Felsőoktatásért Alapítvány a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karral közösen rendezi október 11 és 13. között. Az ünnepélyes megnyitón a kar dékánja mellett Fábián Attila rektor is köszöntötte a jelenlévőket, külön említve Vágyi Ferencet, aki a pénzügyi napok egyik elindítója volt. A rektor hangsúlyozta:

A mesterséges intelligencia néhány éve még nagyon távolinak tűnt, de ma már számtalan területen alkalmazzák, ezért a továbbképzéseken, szakmai konferenciákon és az oktatásban is foglalkozni kell vele. 

Fábián Attila beszélt a Soproni Egyetem sikereiről is. „Kicsik vagyunk, de erősek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a nemzetközi fenntarthatósági ranglistákon előkelő helyet foglal el az intézmény. 

https://www.kisalfold.hu/helyi-gazdasag/2023/10/a-mesterseges-intelligencia-a-fo-temaja-a-xvii-soproni-penzugyi-napoknak-fotok
A mesterséges intelligencia a fő témája a XVII. Soproni Pénzügyi Napoknak
A jelenleg is zajló XVII. Soproni Pénzügyi Napok fő témája a mesterséges intelligencia, amelyről Fábián Attila rektor is tartott előadást.
Fotó: Kisalföld

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a parlament gazdasági bizottságának alelnökeként is szólt a konferencia résztvevőihez. „Jól felkészült, a tudománnyal lépést tartó szakemberekre van szüksége az országnak ahhoz, hogy előbbre lépjünk” – jelentette ki. Sopronról azt mondta, sokat fejlődött és szépült az elmúlt években. Arra biztatta a résztvevőket, hogy ismerkedjenek meg a várossal, és vigyenek magukkal szép emlékeket. 

A digitalizáció a fenntarthatóság pillére

Az ünnepi köszöntőket követően Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese tartotta meg előadását Digitalizáció a fenntarthatóság pillére – Az OTP Csoport MI törekvései a versenyképesség jegyében címmel. Érdekességként elmondta, mielőtt összeállította az előadása anyagát, stílszerűen megkérdezte a ChatGPT-t, vajon miről kellene beszélnie a rendezvényen. Elismeréssel nyugtázta, hogy a kapott válaszokkal nagyjából egyetértett. Előadásában kifejtette: „A bankszektorban keletkezett adatmennyiség napjainkban rohamosan nő, az abból levonható következtetések pedig a mesterséges intelligencia alkalmazásával meggyorsíthatók. Minderre a tudásra azért van szükség, hogy az ügyfelek számára minél személyre szabottabb szolgáltatást tudjanak nyújtani.” Hozzátette: 

Az elkövetkezendő időszakban a bankszektort a mesterséges intelligencia fogja hajtani. Aki használja, versenyben marad, aki nem, lemarad vagy megszűnik.

Az OTP már létrehozta a szakterülettel foglalkozó csapatát. Hangsúlyozta ugyanakkor, az MI alapja lehet a fenntartható üzleti modellnek, segít a gyorsabb és hatékonyabb döntéshozatalban, de semmiképpen nem váltja ki a jól képzett szakembereket.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.