BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatmilliárd forintból bővít a második legrégebbi, továbbra is magyar tulajdonú cég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar gazdaság szuverenitásának megőrzése, az önellátás erősítése kulcskérdéssé vált a jelenlegi veszélyes időkben – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Caola Zrt. egészségipari fejlesztésének átadásán. A Martonvásárban megvalósult zöldmezős, hatmilliárd forintos beruházással a Caola egy 4000 négyzetméteres, fertőtlenítőszereket előállító gyártócsarnokkal bővült.

„A 2010-es kormányváltás utáni időszak legelső és legfontosabb lépése az volt, amikor a magyar gazdaságot munkaalapú működésre állítottuk át, és a célt, hogy egymillió új munkahelyet hozzunk létre, el is értük” – emlékeztetett a tárca közleménye szerint Varga Mihály pénzügyminiszter, hozzátéve, ezt csak a gazdaság szereplőivel karöltve lehetett elérni. A kormány az elmúlt évek válságai ellenére is megőrizte a magas foglalkoztatást, és a következő években tovább kívánja növelni – fűzte hozzá. 

Koronavírus - Adományokat adtak át DiósdonDiósd, 2020. május 27.A Caola Zrt. ötezer liternyi kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományát rakodják a Diósdon 2020. május 27-én. A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által működtetett nemzeti összefogás vonalán eddig több mint 266 millió forint felajánlás érkezett a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, amelyet a karitatív szervezeteken keresztül juttat el a rászorulókhoz a kormány.MTI/Illyés Tibor
Bővít a második legrégebbi, továbbra is magyar tulajdonú cég.
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A miniszter a Caola Zrt. martonvásári beruházásáról elmondta: a nagy múltra visszatekintő, tradicionális magyar vállalkozás új üzemében műtéti fertőtlenítők, kéz- és bőrfertőtlenítők, felületfertőtlenítők gyártása válik lehetővé. Ezzel tovább erősödik a kezdetekkor kozmetikumokkal foglalkozó cég mára jóval szélesebb profilja. A tárcavezető rámutatott: a fejlesztésekből azt láthatjuk, hogy a vállalatot megmentő új tulajdonos 

képes lesz új lendületet adni Magyarország második legrégebbi, továbbra is magyar tulajdonú cégének.

Varga Mihály kifejtette: az Egészségipari Támogatási Program keretében 83 egészségügyi fejlesztés valósult meg a kormány támogatásával 87 milliárd forint összértékben, köztük a jelenlegi beruházás is.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.