BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden magyar új állampolgárságot kaphat jövőre

Már holnaptól társadalmi egyeztetésre bocsátják a Digitális állampolgárság-programhoz (DÁP) kötődő törvényi szabályozásokat. A program temérdek haszonnal kecsegtet a könnyebb és egyszerűbb felhasználás terén, ugyanakkor nem kötelező és nem is kizárólagos a használata. Például az útlevél mindenképp megmarad fizikai formájában is, hiszen az EU-n kívüli utazásokhoz továbbra is szükség lesz rá.

Már holnaptól társadalmi egyeztetésre bocsátják a Digitális állampolgárság-programhoz kötődő törvényi szabályozásokat – jelentette be Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Hozzátette: a dán példával ellentétben idehaza nem teszik kötelezővé és nem is kizárólagos a DÁP használata, amelynek ugyanakkor számos haszna lehet, főleg a könnyebb és gyorsabb, biztonságos ügyintézés terén.

Woman,Using,Her,Mobile,Phone,In,The,Street,,Night,Light
A tervek szerint már 2024-től intézhetjük a hivatalos ügyeket a mobiljainkon keresztül is.
Fotó: Shutterstock

Rogán Antal emlékeztetett, hogy november 8-án fogadták el az Európai Unió eIDAS 2 irányelvét, amit Magyarországon alkalmazhatnak majd először. Ez arról szól, miként lehet a digitális szolgáltatásokat biztonságosan és egyszerűen használni. Idehaza prioritás lesz a mobiltelefon használata: ide költözik az ügyintézés, ami idővel kiegészül az állami és akár magánszektor fizetési szolgáltatásaival.

A rendszer előnyeiről a miniszter elmondta:

  • tudni fogja a felhasználó alapadatait, ami a korhatáros, például dohányvásárlásoknál jelzi a harmadik félnek, hogy a felhasználó jogosult a vásárlásra, ennél többet azonban nem árul el,
  • proaktív lesz: figyelmeztet például, ha közeleg egy határidő,
  • minden hivatalos dokumentum elérhető lesz benne, így nem kell pdf-eket küldözgetni sehova, ráadásul az időbélyegző véd a félreértésektől is.

Top 3-asok vagyunk okostelefon-használatban

Meggyőződésem, hogy a következő évtizedben az emberek a mobilon keresztül akarnak hozzáférni mindenhez

– folytatta Rogán Antal, elismerve, lehetséges, hogy a középtávoli jövőben születik új technológia.

A DÁP-hoz kapcsolódó mobilvásárlási akció nem lesz, kivált, mivel okostelefon-ellátottság terén Magyarország az EU első három helyezettje közé tartozik, továbbá a program a mobilok mellett számító- és táblagépeken is elérhető lesz.

Egy nemzetközi összehasonlító tanulmányon túl a projekt eddig kizárólag a kormány belső erőforrásait használta. A fejlesztési szakaszban komplex szolgáltatói környezet alakul ki, már létező piaci szolgáltatásokat is terveznek használni, és akár EU-s forrásokra is pályáznak majd – habár utóbbi sikere a fennálló viták tudatában kérdéses.

Háromlépcsős bevezetés 2024-tő 2026-ig

Abban a tekintetben nem lesz alsó korhatár, hogy mindenkinek alanyi jogon jár az azonosító és az appot is bárki leöltheti, és például igazoltatásnál alkalmazható az adtok prezentálására. Ellenben olyan ügyekben, amikhez 14, vagy 18 éves korú jogkorlátozás társul, a szülők járhatnak majd el a fiatal- vagy kiskorú gyermekeik nevében.

A DÁP-app tesztüzeme 2024 szeptemberétől indul az alábbi tételekkel:

  • saját adatok összegyűjtve és hitelesítve,
  • rendőri igazoltatás adatellenőrzése már mehet így,
  • leggyakoribb ügyek intézése (kormányablak-időpontigénylés, erkölcsibizonyítvány-igénylés),
  • biztonságos digitális azonosítás és aláírás.

2025-től jön a teljes működés, 2026-ra pedig belép az e-posta: mindenki elektronikusan kaphat meg mindent a DÁP-alkalmazáson keresztül. Idetartoznak a közműszámlák is, amikhez már kapcsolódik majd a fizetési lehetőség. Továbbá az államigazgatási szervek is kötelesek a DÁP-appon keresztül válaszolni, ami egyidejűleg kézbesítettnek is minősül.

Side,View,Shot,Of,A,Man's,Hands,Using,Smart,Phone
Már nem is a számítógépes, hanem a mobilos ügyintézés számít modernnek.
Fotó: Shutterstock

Pozitív felhasználói élményre törekszünk

– mondta Rogán Antal, hozzátéve, hogy a fejlesztési projekt végére egy magyar állampolgárnak nem kell majd igazolványokat magával cipelnie, csak a DÁP-appal és digitális igazolványtárcával felszerelt mobilját. 

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter itt mosolyogva megjegyezte, hogy Magyarországon az igazolványok dobogóját jelenleg a horgász- és a fegyvertartási engedély, valamint a hajóvezetői jogosítvány alkotja.

Mit tudtunk eddig?

A mai bejelentés követi az október 19-i tájékoztatást, amikor Rogán Antal elmondta, hogy jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság-program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobiltelefonokba költözik: 

az érintett például a telefonjával bármikor igazolhatja személyazonosságát, ráadásul egy központi mobilalkalmazáson keresztül egy gombnyomással rendezheti a fizetnivalóit az állam felé. 

Az új rendszerben kétféle ügyintézési típus lesz:

  • életesemény-alapú,
  • e-Papír.

Az életesemény-alapú ügyintézésnél a leggyakoribb ügyek a születéssel és az autóátírással függnek össze, ezért e kettőt a tervek szerint már 2025-ben elérhetővé teszik. A fejlesztés lényege, hogy az ügyintézés egy gombnyomással elindítható, ezt követően pedig a szükséges dokumentumokat az állam szerzi be. Az e-Papír rendszerét a mostanihoz képest teljes körűen megújítják.

Az egész projekt alapelve, hogy az állammal kapcsolatos összes adatnak végső soron az állampolgár a tulajdonosa, ezért rendelkezhet arról, adatait felhasználhatják-e. A vonatkozó törvényi szabályozásokat az Országgyűlés december közepéig fogadhatja el, így jövőre hatályba léphetnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.