BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: az új paksi reaktor Fukusima-álló lesz

A külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának meghallgatásán beszélt a paksi beruházásról.

A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés, a két új blokkot kettős vasbeton fal veszi majd körül, amely a legdurvább külső behatásoknak is ellen tud állni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

SZIJJÁRTÓ Péter; TISZA Kálmán

Fotó: Illyés Tibor

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik.

A két új blokk abszolút úgynevezett Fukusima-álló lesz, ami azt jelenti, hogy kettős vasbeton fal, vagyis dupla falú hermetikus védőépület veszi körül a nukleáris létesítményt, tehát minden külső behatásnak, a legdurvábbaknak és robbanásnak, vagy akár egy repülőgép rázuhanásnak is ellen tud állni

– mondta.

Tájékoztatása szerint a talaj-előkészítéssel kapcsolatos munkák folynak a területen, de megvan már több épület építési engedélye is, megkezdődött a hosszú gyártási idejű berendezések építése, illetve egy német-amerikai vegyesvállalat dolgozik a résfalazáson.

Szeretném önöket biztosítani arról, hogy a legszigorúbb előírásoknak, biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak felel meg mindaz, ami Pakson történik

– jelentette ki. Elmondta, hogy 94 magyar cég mellett amerikai, francia, német, svéd és osztrák társaságoknak van alvállalkozóként szerződésük egyelőre az építkezésben. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a versenyképesség javításának és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással, mivel ezen egyensúly megbontása bármilyen irányba több kárt okozna, mint hasznot. Emlékeztetett, hogy a nemzeti energia- és klímaterv alapján az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 50 százalékkal kell csökkennie 2030-ig az 1990-es adatokhoz képest: ennek mértéke már 32 százalék, miközben évről évre hatalmas gazdasági rekordokat sikerült megdönteni.

Kiemelte, hogy a zöldátmenet végrehajtása során is szavatolni kell az energiaellátás biztonságát. Rámutatott, hogy a villamos energia még meghatározóbb szerephez fog jutni, így 50 százalékkal bővülhet 2030-ig az Európai Unió tagállamainak átlagos áramfelhasználása.

A miniszter komplex kérdésnek nevezte, hogy miként lehet

  • olcsón,
  • biztonságosan,
  • fenntartható módon, továbbá
  • nagy mennyiségben

oly módon villamos energiát előállítani, hogy azáltal minél inkább függetlenedni lehessen a nemzetközi energiapiac elképesztő ármozgásaitól.

E négy szempont kielégítésére kizárólag a nukleáris energia alkalmas. A nukleáris energia képes arra, hogy nagy mennyiségben olcsón, biztonságosan és a környezet megvédésével állítsunk elő elektromos energiát

– mondta.

Paks, 2023. szeptember 22.A Paks II. atomerőmű építési területe a helyszínen tartott sajtóbejárás napján, 2023. szeptember 22-én.MTI/Illyés Tibor
Jól halad Paks II. építése. Fotó: Illyés Tibor / MTI

Hangsúlyozta, Magyarországon ma a villamosenergia-előállítás 65 százaléka már karbonsemleges, ami 80 százalékban az atomenergiának köszönhető. A paksi blokkok 90-91 százalékos kihasználtsággal működnek, a fűtőanyag szállítása folyamatos, az időjárásfüggő termelési módok pedig csak minimális részét tudják kielégíteni a keresletnek a fogyasztási csúcsok idején – sorolta.

Arra is kitért, hogy az atomerőművek teljes életciklusra vetített környezeti lábnyoma nem nagyobb a többi karbonsemleges technológiáénál, ráadásul a nukleáris reaktorok a legjobb eredményeket hozzák azon a téren is, hogy mennyi termőföldet kell feláldozni egy megawattnyi energia előállításához.

Szijjártó: indulhat Paks II. tényleges építése

A két új paksi blokk kivitelezési szerződésének aláírásával új szakaszba léphet a beruházás, a munka az eddiginél gyorsabban és könnyebben folyhat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette, hogy a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása és 3,5 milliárd köbméternyi földgáz importja lesz kiváltható. Ezen számok nagyságának érzékeltetésére megjegyezte, hogy a teljes magyar közlekedési szektor kibocsátása évi 12 millió tonna, és az összes hazai erdőterület hatmillió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tud elnyelni évente.

A tárcavezető érintette a naperőművi kapacitások kérdését is, rámutatva, hogy tavaly sikerült elérni a 4000 megawattos teljesítményt, ami 13 százalékos arány a teljes villamosenergia-termelésen belül, ez pedig a három legjobb eredmény között van az EU-ban.

A hatezer megawattos célt jóval korábban el fogjuk érni, mint azt korábban kitűztük. 2030 volt a cél, ehhez képest már most 5400 megawattnál vagyunk, és így a 2050-es célt is nyugodtan tíz évvel előre lehet hozni, 2040-re

– közölte.

„Ha végigmegy a nukleáris beruházásunk, és ezzel az ütemmel haladnak a napenergia-beruházások is, akkor azt hiszem, hogy a következő évtized elejére elmondhatjuk, hogy szinte 100 százalékban karbonsemlegesen és önellátóan tudunk villamosenergiát biztosítani az ország lakossága és gazdasága számára” – összegzett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.