Közeledik az év vége, és ismét megindultak a találgatások, mekkora költségvetéssel rohamozzák meg a fogyasztók a boltokat, vagy csak vásárolgatnak majd. „A fogyasztás élénkülése minden év végén jelentkezik, de nem mindegy, hogy milyen mértékben” – utalt rá megkeresésünkre a K&H Bank vezető elemzője. 

Hamarosan kiderül, milyen fogyasztásnövekedést hoznak a fogyasztóvédelmi szigorításon is átesett akciók.
Fotó: Czinege Melinda

Németh Dávid idén mindenképpen nagyobb forgalmat vár, mint tavaly ugyanekkor, ám az inflációs pályát – azt, hogy novemberre és decemberre az egyéves visszatekintő mutató egy számjegyű lesz – nem veszélyezteti a fogyasztás és egy esetleges áremelkedési időszak karácsony előtt. 

A K&H Bank vezető elemzője egyszersmind jelezte, hogy pozitívak a kilátások: idén az üzemanyagárak és a rezsiköltségek sem fenyegetik olyan mértékben a családok költségvetését, mint tavaly, és elképzelhető, hogy akár a nullaszázalékos áruhiteleket is többen merik majd felvenni. Nyilván ez utóbbi függ a jövő évi bérkorrekcióktól is.

Megalapozott optimizmusra szükség van

Boros Imre közgazdász kérdésünkre pozitívan értékelte a jelenlegi időszakot és az előttünk álló folyamatokat. 

Az szintje a várakozásoknak megfelelően változik, novemberre és decemberre lesüllyed egy számjegyűre a mutató, miközben a foglalkoztatási számok is szépen alakulnak. A tartalékok feltöltöttek és a rezsitámogatás egyedülálló, nagy segítség a háztartásoknak

– fogalmazott a szakértő, hozzátéve: „Az éves gazdasági teljesítmény – a mínusz 0,1 százalékkal – gyakorlatilag stagnálást jelez, mely után megindulhat a növekedés.” 

Fogyasztói roham azonban nem várható idén az utolsó két hónapban. Bár az élelmiszereken – köszönhetően a különböző kormányzati, versenyhivatali intézkedéseknek – valószínűleg már nem fognak spórolni az emberek. 

A,Young,Man,Stands,Behind,His,Laptop,At,The,Electronics
Az inflációs pályát nem veszélyezteti a fogyasztás és egy esetleges áremelkedési időszak karácsony előtt.
Fotó: Adrian Tusar / Shutterstock

„Ugyanakkor a családok tudatosabb fogyasztók lettek” – vélekedik a közgazdász, aki a forint stabilizálódása mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy ha viszont megérkeznek az azokat át kell váltani euróról forintra, ami elvileg inflációs hatású lehet, de nem fogja veszélyeztetni a javuló gazdasági környezetet. 

Legkevésbé az élelmiszereken spórolunk majd

Valószínűleg az emberek legkevésbé az élelmiszereken spórolnak majd, már ha lesz miből, bár az is elképzelhető, hogy inkább takarékoskodnak idén. Annak ellenére is a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatójának bejelentése nyomán ma eldőlt: még az idén 15 százalékkal feljebb srófolják a minimálbért . Hollik ezzel megerősítette Czomba Sándor államtitkár szavait, aki a napokban arról beszélt, hogy a százezer forintos bérkompenzáció helyett – amelyet a kormány nem fogadott el – előrehozzák a emelését.

A fogyasztás a csomagküldő szolgáltatások esetében talán még jobban megcsappant, mint a személyes vásárlásoknál.
Fotó: Móricz Sabján Simon

A jegybanki kamatcsökkentés megkezdődött, és eddig a tervezett forgatókönyv szerint halad. A forint árfolyama összességében stabilizálódni látszik, tavaly sokkal nagyobb nehézséget okoztak a kiszámíthatatlan energiaárak, a meghatározó devizák, miközben a forint árfolyammozgásának vehemensebb alakulása miatt is sokkal több gond jelentkezett. 

Sokáig csökkent a reálkereset

Valójában az idei féléves kiskereskedelmi adatok nyomán jelent meg a képletes piros felkiáltójel a statisztikákban. Az ominózus számok meglehetősen szomorú képest festettek a magyarok anyagi helyzetéről. Az elszálló infláció miatt ugyanis még a tavalyihoz képest is brutálisan többet költöttek a háztartások a kiskereskedelemben az idei első fél évben, ám az elkeserítő az, hogy ezzel fordítottan arányosan változott a megvásárolt javak volumene: konkrétan nagyot zuhant. Volt olyan vármegye – főleg az északkeleti, keleti országrészben –, ahol ennek mértéke meghaladta a 20 százalékot is.

Noha a nyár végén mérséklődni kezdett az infláció, azt megelőzően a magyarok reálkeresete már hosszú hónapok óta csökkent. 

Ez pedig egyet jelent azzal, hogy hiába kapták a dolgozók a cégektől a rendes évi fizetésemelésüket, a pénzromlás miatt annak értéke – összegszerűen – már az elején elolvadt. Az együttes hatások pedig azt eredményezték, hogy a magyarok pénze kevesebbet ér, miközben a termékek ára nagyon megnőtt. Ennek eredménye, hogy kevesebbet vásároltunk, de jóval drágábban. Ha a számokat nézzük, az eladások értéke 12 százalékkal meghaladta a 2022. január–júniusi adatokat.

Azóta ezek a szélsőséges állapotok lényegesen megszelídültek, de 

a kiskereskedelmi szakma nem vár látványos bevásárlási rohamot sem a Black Friday idején, sem a karácsony előtti időszakban.

Az előttünk álló két hónapot nem lehet összevetni a pandémia időszakával sem, hiszen akkor virágzott az online Azóta az is visszaesett, a fogyasztás a csomagküldő szolgáltatások esetében talán még jobban megcsappant, mint a személyes vásárlásoknál.