BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Súlyos bírságot sózott a 4Life Direct Kft. nyakába az MNB

Felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank a 4Life Direct Kft. biztosítási többes ügynökre. Az MNB több hiányosságot is feltárt a cég működésében, amik pótlására határidőt tűzött. A többes ügynöknek majdnem 18 millió forintot kell megfizetnie.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17,6 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct Kft. biztosítási többes ügynökre nyilvántartásainak hiányosságai, illetve az ügyféltájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint a panaszkezelés kapcsán megállapított jogsértések miatt – tájékoztatta az MNB. A jegybank a társaságnál folytatott célvizsgálata 2022. április 27-től az ellenőrzés lezárásáig tartó időszakot tekintette át.

Law and justice. Wooden judge gavel, close-up view.
Fotó: Shutterstock

Ennek során egyebek mellett megállapították, hogy 

a társaság a szerződések megkötésének előkészítése során egyáltalán nem kínált versengő termékeket ügyfelei számára, ezáltal nem többes ügynökként működött, így az ügyfelek érdekeit védő alapvető rendelkezéseknek nem felelt meg.

A társaság több esetben úgy foglalkoztatott munkatársakat, hogy azok felügyeleti nyilvántartásba vétel hiányában biztosítást közvetítettek, ezzel a társaság jelentős, az ügyfeleket védő, garanciális szabályt szegett meg.

Az MNB vizsgálata szerint hiányos volt a cég közvetítői nyilvántartása, valamint az oktatási, képzési-továbbképzési belső nyilvántartásával kapcsolatosan is hiányosságokat állapítottak meg.

Továbbá a számviteli nyilvántartásaiban szereplő egyes adatok nem voltak összhangban a felügyeleti adatszolgáltatásaival.

A 4Life Direct Kft. panaszkezelési szabályzatának tartalma nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, továbbá a panaszok teljes körű és határidőben történő megválaszolására vonatkozó kötelezettségének sem tett maradéktalanul eleget 

– állapították meg.

A vizsgálatban megállapították, hogy a többes ügynök a szerződések megkötését megelőzően nem minden esetben teljesítették teljeskörűen az ügyfelei felé fennálló, a biztosításközvetítőktől elvárt tájékoztatási kötelezettségüket.

A feltárt jogsértések miatt MNB csütörtöki határozatában 15 millió forint felügyeleti és 2,6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a többes ügynökkel szemben, továbbá kötelezte a feltárt hiányosságok pótlására és a jogszabályszerű működés helyreállítására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.