A nemzetközi, a magyar és a határon túli magyarság demográfiai kilátásairól tartott kedden szakmai beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság. A megszólaló szakemberek egyfelől a mára kialakult helyzet okait vizsgálták, másfelől megoldási lehetőségeket igyekeztek felvázolni a pozitív fordulat megvalósítása érdekében.
Fotó: Shutterstock
Írásunkban kiemeljük közülük Tóth I. János filozófus, demográfus, a Szegedi Tudományegyetem habilitált egyetemi docensének előadását, aki prezentációja végén sajátos következtetésre jutott, meglehetősen kedvezlőtlen jövőt vázolva fel.
A mutatószám sokat elárul a társadalomról
A demográfus szakember a társadalom elöregedésétől és a népességfogyástól a gazdaság nagyszabású visszaeséséig a nemzetközi helyzetet, trendeket mutatta be, hangsúlyozva, hogy
csak akkor beszélhetünk pozitív termélkenységi folyamatokról egy társadalomban, ha a szülőképes nők úgynevezett termékenységi rátája 2,1 vagy annál magasabb. Egyébként a pár csak önmagát reprodukálja.
Ha ez a ráta tartósan a kritikus szint alatt van, akkor a népesség öregszik és fogy, ha felette, akkor növekszik és bővül az adott ország, kontinens lélekszáma. Általában a tradícionális társadalmakra – gazdálkodó család, több generációs parasztcsaládok esetében – a nagy létszám, sok gyerek jellemző, ahol konzervatív felfogásban, vallásos szellemben élnek sokan együtt. Ezek demográfiailag támogató társadalmak.
A modernizáció nem mindig hoz jót
„Ezzel szemben elindult a modernizáció, fejlődés (progresszió). Ennek sok előnye van, például a hosszabb élettartam, a modern háztartás, vagy épp a szexuális szokások praktikus változása. Plusz járulékos, ám nem szándékos hatása azonban gerjeszti a születésellenes jelleget” – mutatott rá Tóth I. János. Ki gondolná, hogy például Koreában ma 0,8 gyerek jut egy nőre, amivel az anya még önmagát sem reprodukálja a társadalomban. S ezzel elindult a ország lakosainak öregedése és fogyása?
Fotó: Shutterstock
Magyarország esetében az 1900-as években 5,32 gyerek jutott egy nőre, az 1950-es évtizedben 2,62, 2000-ben 1,32, s a kalkulációk szerint 2050-ben ugyanez a mutató 0,66 százalékosra várható, ami meglehetősen negatív kilátásokat vetít előre a népesség fogyását illetően.
A kormány születésbarát intézkedéseinek hatására azonban 2020-ban 1,56 gyerek jutott egy nőre, 2021-ben 1,59, majd 2022-ben kissé visszaesve, 1,52.
Hasonlóan a Visegrádi Országokban is növekszik az egy nőre jutó termékenységi arányszám. Világviszonylatban pedig 2015-ben 2,5 gyerekkel számolhattak egy szülőképes nőre vetítve, míg 2050-ben 2 gyerekkel – híva fel a figyelmet Tóth I. János. Majd hozzátette, hogy Afrikában a termékenységi arány egészen az 1980-as évekig egészen magas volt, 6 gyerek környékén.
A fejlődés önszabályozó jellege
Összességében elmondható, hogy ahol magas a reprodukciós ráta – Afrikában, Nyugat-Ázsiában –, ott a modernizációs születésellenesség jó, mert mérsékeli a népességrobbanást, ellenben például Európában, Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában rossz, mert elöregszik és fogy a társadalom.
Fotó: Shutterstock
Ahol azonban már elért egy bizonyos szintet a modernizáció, „automatikusan” bekapcsol a társadalom öregedése, és ezzel együtt a népességcsökkenés. Ez azonban azon túl, hogy egyre nagyobb szükség lesz az orvosi ellátásra, kevesebb munkaképes korúnak kell eltartania a társadalmat, a gazdaság leépülését hozza magával. Ez így van általános szinten, és lassan minden egyes ágazatot érintve, az oktatástól kezdve a termelésen át a kereskedelemig, a szolgáltatásokig, az egészségügyig, a családtámogatásig és a nyugdíjellátásig.
