BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Betömték Pakson az iparűzési adó elvonása miatt keletkezett lyukat

Az önkormányzat minden önként és kötelezően ellátott feladatot el tud látni a továbbiakban is – hangzott el a rendkívüli testületi ülést követően Pakson, ahol a helyi grémium döntése nyomán 1,388 millióval csökkentették a költségvetés főbb számát. A paksi költségvetés módosítását az atomerőmű iparűzési adójának elvonása tette szükségessé, amely új helyzet elé állította a város vezetését.

Négy napirendi pontot tárgyalt rendkívüli ülésén a paksi képviselő-testület, amely ebben a formában utoljára ült össze. A meglehetősen nagy figyelmet kapott augusztus eleji ülését követően azért hívták össze a testületet, hogy a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a Paksi Atomerőmű területét, amelynek következtében nagymértékű helyi iparűzési adót vonnak el a város költségvetéséből. Az akkori ülésen a testület tagjai az idei költségvetés módosítása mellett határoztak, amelynek tervezetét a mostani, utolsó közgyűlésre terjesztette be a város jelenlegi vezetése.

Paks, költségvetés
 Fontos döntéseket hoztak meg a városatyák, a paksi költségvetés ismét egyensúlyba került / Fotó: Paks önkormányzata

Egyensúlyban a paksi költségvetés

Szántó Zoltán alpolgármester, aki a betegség miatt távol tartózkodó Szabó Péter polgármester helyett levezette a testületi ülést, lapunknak elmondta, sikerként éli meg, hogy 

egyhangú szavazással elfogadták az év hátralévő hónapjaira vonatkozó módosításokat, és így reális egyensúlyban tudják átadni az új képviselő-testületnek a város költségvetését.

Miként emlékeztetett, 2024. augusztus 14-én lépett életbe az a kormányrendelet, amely különleges gazdasági övezetté nyilvánította egyebek mellett a Paksi Atomerőmű területét, ami elsősorban azért „fájt” Paksnak, mivel jelentős iparűzési, építmény- és telekadót vont el a város költségvetéséből. 

Különleges gazdasági övezet jön létre Pakson

A kormány az Ukrajnában folyó háborúval és a biztonsági helyzettel indokolta, hogy a két új paksi atomblokk építésében érintett területek különleges gazdasági övezetet fognak alkotni. Pakson működik Magyarország egyetlen atomerőműve.

Milyen változásokat hoz a költségvetés módosítása?

A módosított költségvetésben ezért 1,388 millióval csökkenteniük kellett a költségvetés fő összegét, majd egyensúlyba kellett hozni a bevételi és a kiadási oldalt. 

  • A bevételi oldalon a közhatalmi kiadások lefaragása történt meg, 
  • míg a kiadási oldalon 1,60 milliárd forint összegig csökkentették a felhalmozási kiadásokat, 
  • a fennmaradó 327,5 milliót működési kiadásokból spórolták meg. 

Jelentősen csökkentették a felhalmozási céltartalékokat, 147,220 millió forint értékben, amelynek alapját a nagyadózóktól származó bevétel tette ki, ezt az augusztusi kormányrendelettel összefüggő változások indokolták. Emellett csökkent a pályázati és az energetikai céltartalék is. 

Mit érintett a változás?

Az alpolgármestertől megtudtuk, a változás érintette azokat a beruházásokat, felújításokat, amelyekre még nem történt kötelezettségvállalás, így befagyasztották valamennyi tervezést, amely az utolsó negyedévben megszületett volna. Leállították a strandberuházást is, amely többek között a nagymedence felújítását is magában foglalta, amely már érvényes szerződéssel rendelkezett, így az előlegként kifizetett 30 millió forintot elveszíti a város. Felmondták a működési kiadásokat terhelő, helyi sportegyesületeket érintő támogatási szerződéseket is.

A fejlesztések, felújítások, sportcélú támogatások befagyasztása érzékenyebben érintheti a paksiakat, de az önkormányzat minden önként és kötelezően ellátott feladatot a továbbiakban is el tud látni. Az intézmények a megszokott módon működnek 

– hangsúlyozta Szántó Zoltán alpolgármester.

Mi történik a közlekedésfejlesztéssel?

Az ülésen döntés született a Paksi Közlekedési Kft. egyes pályázataival kapcsolatos ügyekben is, amelyekről a Világgazdaság is írt.

Közösségi közlekedésfejlesztés: 4,3 milliárdos támogatásról mondana le Paks

Az atomerőmű különleges gazdasági övezetté nyilvánításáról szóló kormányrendelet elfogadása miatt szükséges intézkedések részeként 4,3 milliárd forintos közösségi közlekedésfejlesztési támogatásról mondana le Paks. A döntést a fenntartás költségeivel indokolja a leendő városvezetés. Utánajártunk, valójában mit jelentene ez Paks számára.

Két kisebb nemzetközi közlekedési projekttel kapcsolatban született pozitív döntés, és a testület tárgyalt az elektromos járművek beszerzésére nyújtott támogatási szerződés aláírásáról. 

Mint ismert, utóbbi projekttel az atomerőműben dolgozók szállítását tervezik, és ezt az unió támogatja. A testületi ülést követően Heringes Anita leendő polgármester a fenntarthatósággal kapcsolatos későbbi kiadások miatti aggályairól számolt be. Ezért, mint mondta, további egyeztetések szükségesek a döntés meghozatala előtt a projektirányítókkal azzal kapcsolatban, hogy a pályázat átalakítható legyen. 

Heringes Anita a többi döntéssel kapcsolatban azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy még ebben az évben egy olyan költségvetés-módosítás születhessen, amelyben újraindítják az összes tervezést, visszaadhatják sporttámogatásokat. 

Az új polgármester, ahogy jelezte, már megkezdte a tárgyalásokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel arról, hogy az adóelvonást követően milyen támogatásokra számíthat a város. 

A tárgyalásokat, úgy tudni, érdemben az új testület felállását követően folytathatják, de Heringes Anita már az első egyeztetést is partneri, előremutató beszélgetésnek nevezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.