BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feldman: az élelmiszer-feldolgozók már közel ötszázmilliárdra pályáztak

Hatalmas a beruházási kedv a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozók körében, a fejlesztések megvalósítása pedig legalább tizedével emelhetné az agrárium jövedelmezőségét – hangzott el az MBH Bank sajtóbeszélgetésén.

Intenzív a pályázók érdeklődése a már meghirdetett pályázatok iránt – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága pályázati helyzetértékelő sajtóbeszélgetésén. Példaként említette a már lezárult, 50 milliárd forintos kerettel a kisebb élelmiszer-feldolgozók számára meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című kiírást, 54 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, több mint 860 projektre. Ennek párjára, a még nyitott, és 150 milliárdos kerettel a nagyobb élelmiszeripari üzemek komplex beruházásainak támogatására kiírt pályázatra pedig szeptember 30-áig 477 milliárd forintnyi kérelmet regisztráltak, miközben a pályázat október 14-éig még nyitott. Ez erős jelzés a piac részéről, hogy a hozzáadott érték növelésében nagy fantáziát látnak. Ugyancsak nagy beruházási kedv látszik az állattartó telepek fejlesztésére és a kertészeti üvegház-beruházások finanszírozására kiírt pályázatokon – tette hozzá.

MBH, élelmiszer-feldolgozók
Az MBH Bank által szervezett kerekasztal-beszélgetésen kulcstéma volt az élelmiszer-feldolgozók fejlesztése / Fotó: BODO_GABOR / MBH Bank

Az MBH Bank piacvezető az agráriumban, és mivel egy banknak az alapszolgáltatásokon kívül pluszt is kell nyújtania, az agrárügyfelekkel való együttgondolkodás érdekében létrehozták az MBH Forrás Zrt.-t – mondta Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese. Az agráriumba körülbelül 1500 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás érkezik, a Forrás pedig segít az ügyfeleknek a pályázatok összeállításába, tanácsot ad finanszírozási kérdésekben, a hitelkérelmek beadásában és támogatja a projekt menedzselését is – tette hozzá Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás Zrt. vezérigazgatója. Mint mondta, olyan hozzáadott értéket képesek adni az agrárügyfeleknek, amire van igény a bank megítélése szerint nagy igény van.

Mintha ismét pezsegne a vidék

– jellemezte a pályázatok által kiváltott érdeklődést Hollósi Dávid, a bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója. Erre nagy szükség is van, hiszen lassan két éve nem nő a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya , amely nominálisan 1800 milliárd forint körül blokkolt le, ez viszont az inflációt is figyelembe véve reálértéken jelentős csökkenést jelent.

Azért is fontos lenn, hogy a pályázatokkal növekedjen az agrár-élelmiszergazdaság hatékonysága, mert a fajlagos hatékonysági mutatóban van lemaradás: az MBH számításai szerint a magyar élelmiszeripar jelenleg egy hektárra vetítve 474, egy lakosra vetítve pedig 247 euró hozzáadott értéket termel, ami elmarad a versenytársaktól. Most a csehekkel és a lengyelekkel vagyunk egy bolyban, a pályázatok révén megvalósuló fejlesztések pedig segíthetnek felzárkózni a jól teljesítőkhöz.

A bank felmérése szerint a legnépszerűbb jogcímnek előzetesen 

  • az állattartó telepek fejlesztése, 
  • a mezőgazdasági üzemek fejlesztése, és várhatóan a jövőben is népszerű lesz 
  • a gépberuházási, valamint 
  • a gazdaságátadási és 
  • a fiatal gazda pályázat, de 
  • az öntözésberuházásoknál is jelentős érdeklődésre számítanak. 

Az MBH úgy számol, hogy évi akár 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára.

Segíti a sikeres hitelkérelmet és a projektek végig vitelét, hogy előleget és kamattámogatást is lehet igényelni, valamint az is, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességet vállal a hitelekre. Mint Herczegh András, az alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte, a piacinak megfelelő 1-2 százalékos garanciadíj helyett 0,2-0,4 százalékért vállalják át a kockázat jelentős részét, ami nélkül sok esetben segít azon, hogy egy-egy hitelkérelem megfeleljen a bankoknak is.

Coop Rally: a kistelepüléseken is lehet színvonalas az élelmiszerellátás
Idén tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Coop Rallyt. A Coop hazai élelmiszer-előállítást és termékeket népszerűsítő szakmai programja keretében idén a mezőny Magyarország keleti felén látogatott élelmiszeripari gyártó- és forgalmazócégeket, valamint kiskereskedelmi egységeket.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.