Eldőlt, a bérgarancia alapból biztosítják a dunaújvárosi vasmű dolgozóinak bérét
Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán azt írta, Dunaújváros (akkor Sztálinváros) eredetileg az épülő Vasmű lakótelepe volt, sokáig a város egyetlen nagyobb foglalkoztatója. Mára már ez az „egy lábon állás” ugyan megszűnt, mégis rendkívül fontos, hogy az ott dolgozó 3500 ember egzisztenciája ne kerüljön veszélybe. Az is fontos, hogy a nemzetgazdaság rendelkezzen acélgyártó és/vagy feldolgozókapacitással, ennek optimális helyszíne továbbra is Dunaújváros – írja a Duol.hu.

Sajnos a jelenlegi tulajdonos
- nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket,
- érdemi termelést nem folytat,
- komoly adósságot, kifizetetlen számlákat, adótartozást halmozott fel és
- novemberben már a béreket sem tudta kifizetni a dolgozóknak
– sorolta.
Ennek fényében ismét kénytelen voltam kormányzati segítséget kérni a bérkifizetések érdekében. A bérgarancia alapból a költségvetés ismét 6 hónapig folyósítani fogja a dolgozók bérét, erről kaptam tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
Ez alatt a fél év alatt pedig meg kell születnie egy megnyugtató, hosszú távú megoldásnak. Országgyűlési képviselőként ennek fontosságát, az itt élők érdekeit hangsúlyoztam – fogalmazott Mészáros.


