Íme az egyetemi toplista: ezekbe az intézményekbe járnak a legkiválóbb hallgatók
Helycseréket hozott a hazai egyetemek 2025-ös kiválósági rangsora – derül ki a HVG Diploma toplistáját szemléző Eduline beszámolójából.

A top 3-ban helycserét, az első tízben pedig két holtversenyt és egy neves budapesti egyetem kikerülését tükröző hallgatói kiválósági rangsorban a korábbi évekhez hasonlóan az első helyen végzett az ELTE, a második helyet a BME szerezte meg, míg a harmadikat a tavaly még negyedik Semmelweis Egyetem.
A legtöbben az ELTE-re mennének
A hallgatói kiválósági rangsorban az egyetemeket olyan szempontok alapján rangsorolták, mint
- a nappali tagozatos első helyes jelentkezők száma,
- a felvettek pontátlaga,
- a nyelvvizsgával felvettek aránya, valamint
- a középiskolai versenyeken helyezést elért hallgatók aránya.
A részlistát erősen befolyásolja az első helyen jelentkezettek száma, amiben idén is az ELTE lett az első 9331 fővel, ehhez képest a második helyezett BME-t csak 4372-en, míg a harmadik helyezett Semmelweist csak 2417-en írták be az első helyre.
Az ELTE szintén toronymagasan az első helyen végzett a középiskolai versenyeken helyezést elérő hallgatók számában, miközben a felvettek pontátlagában csak a negyedik, a nyelvvizsgával rendelkezők számában pedig az ötödik helyet szerezte meg.

A Corvinus idén annak ellenére csúszott ki a top 3-ból, hogy a 2024-es felvételin is náluk volt a legmagasabb (460 pont) a felvettek pontátlaga, azonban az első helyen jelentkezők között az egyetem csak a tizedik helyet (2311 fő) érte el. Ebben a tekintetben a BGE is megelőzte.
A top 10-es hallgatói kiválósági lista 2025-ben a következő:
- 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)
- 2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
- 3. Semmelweis Egyetem (SE)
- 4. Budapesti Corvinus Egyetem (Corvinus)
- 5. Debreceni Egyetem (DE)
- 5. Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
- 7. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)
- 8. Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
- 9. Óbudai Egyetem
- 9. Pécsi Tudományegyetem (PTE)
A legjobb vidéki hallgatók egyetemei
A holtversenyben ötödik helyen végzett Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem egyben a legjobb vidéki egyetemek a hallgatói kiválósági rangsorban. A Debreceni Egyetemre felvett hallgatóknak átlagosan 371, míg a Szegedi Tudományegyetemre bekerülteknek átlagosan 376 pontja volt.
A másik holtverseny a kilencedik helyen alakult ki az egyébként tavalyi hatodik Pécsi Tudományegyetem és az idei top 10-es újonc, Óbudai Egyetem között. Az Óbudai az első helyes jelentkezők számában a nyolcadik, míg a középiskolai versenyeken helyezést elért hallgatók számában az előkelő hatodik helyen végzett.
Nem sokkal, de
kicsúszott a top 10-ből a tavalyi hetedik helyezett Nemzeti Közszolgálati Egyetem,
aminek feltehetően az lehet az egyik oka, hogy az első helyen jelentkezők között idén csak a tizenötödik és a középiskolai versenyeken helyezést elért hallgatók számában a tizenhatodik helyet szerezte meg.
Legtöbb pontos még mindig a Corvinus
A felvettek átlagpontszámát tekintve is született lista, eszerint
- a Corvinus végzett 460 ponttal az élen áll,
- a BME 417 ponttal,
- a PPKE 412 ponttal,
- az ELTE 409 ponttal,
- a Semmelweis Egyetem pedig 405 ponttal szerepel az élbolyban.
A top 5-ben az átlagpontszámok tavalyhoz képest valamivel alacsonyabbak lettek, mivel 2024-ben megváltozott a felvételi pontszámítás.
Számított a lista összeállításánál az is, hogy a felvett diákok közül hányan értek el helyezést valamilyen rangos középiskolai tanulmányi versenyen. Ezek alapján a legtöbb tehetséges diák, idén összesen 327, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre került be, utána 198 fővel a BME áll, majd 179 diákkal a Debreceni Egyetem. A negyedik helyen a Szegedi Tudományegyetem következik 169 fővel, majd 129 diákkal a Semmelweis Egyetem – sorolta az Eduline.
Corvinus: újra a három legjobb kelet-európai üzleti iskola között
Az Eduniversal nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet ismét Közép- és Kelet-Európa legjobb üzleti iskolái közé választotta a Budapesti Corvinus Egyetemet. Az intézmények helyezéséről 153 országból a világ ezer legjobb, üzleti tudományokkal foglalkozó iskolájának vezetői döntöttek.


