A jövő évi adótörvényekkel a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheit is csökkentjük – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara újonnan megválasztott elnökét. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány kiemelten fontos partnerként tekint az MKIK-ra, és a jövőben is számít javaslataira a versenyképesség fokozása érdekében.
Varga kiemelte: a 2010-ben meghirdetett adócsökkentés politikájával jelentősen mérsékelték a GDP-arányos adóelvonás mértékét. A tárcavezető elmondta: míg 2009-ben 40 százalék körül alakult az adóelvonás mértéke, mára ezt 35 százalék alá csökkentették, ami az EU-n belüli harmadik legjobb eredmény.
A politikus emlékeztetett: a 2010-es évek során a munkát terhelő adókat megfelezték, ma Magyarország nyújtja a legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adókulcsot az Európai Unióban. A 2025-ös adómódosításokkal kapcsolatban a miniszter megjegyezte: ezek az intézkedések is az adócsökkentések politikáját viszik tovább.
Két lépésben megduplázzuk a családi adókedvezményeket, és további két évvel meghosszabbítjuk a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát is
– szögezte le Varga Mihály. Az utóbbi intézkedéssel a kormány a családok saját lakáshoz való jutását kívánja segíteni, egyúttal pedig az építőipari vállalkozások helyzetén is javít. Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit – fejtette ki a miniszter.
Mint mondta: a kormány növeli a fuvarozók által tankolható kereskedelmi gázolaj adókedvezményének szintjét is az uniós szabályok adta legmagasabb szintre, valamint a mezőgazdasági gázolaj jövedéki kedvezményét is kiszélesíti. A kabinet a továbbiakban is számít az MKIK javaslataira a magyar gazdaság versenyképességének növelése érdekében.
Ezeket az adómentes juttatásokat adhatják dolgozóiknak a munkáltatók 2025-ben
A munkáltató akár állatkerti belépőt is biztosíthat adómentesen dolgozóinak évente a minimálbér értékéig. Fontos változás, hogy 2025-ben a munkáltató adómentesen, értékhatár-korlátozás nélkül támogathatja a munkavállalói diákhitel törlesztését, előtörlesztését. Ezek az új adómentes juttatások 2025-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.