A hazai hal jobb lenne, de a tengerit jobban szeretjük - halkörkép karácsony előtt

 A hazai élőhal-termelésnek átlagosan 30-40 százaléka kerül a magyarok asztalára, 20-30 százalék pedig exportra, főként Németországba és Romániába. Leginkább pontyot eszünk – ez a hal adja a magyarországi termelés mintegy 83 százalékát. Erősen lemaradva következik a szürkeharcsa, majd a süllő és a pisztráng, van egy kevés kecsege és tokhal, és főként halászlébe való potyadékként a keszeg is utat talál a honi konyhákba. Az importhalak között előkelő helyet foglal el a lazac és a szardínia, népszerű a tonhal és a makréla is, bár az utóbbiaknál a nehézfém-szennyezettség kockázata viszonylag magas lehet. 

Minden halfaj esetében fontos a származási hely, a magyar halfogyasztásban is túlsúlyt képviselő tengeri halak esetében pedig különösen az, hiszen esetükben a régóta ismert nehézfémek mellett a nano- és mikroműanyagok is képviselhetnek egészségügyi kockázatokat, miközben a tógazdaságokban előállított édesvízi halaknál ilyenekkel gyakorlatilag nem kell számolni.  A műanyagmorzsalékok jelentette kockázat különösen a nagy mennyiségű műanyagszemét közelében merül fel, ahol is az UV-sugárzás hatására e tárgyakról leszakadó molekulák nagy mennyiségben lehetnek jelen, és könnyen bekerülhetnek a halak szervezetébe, onnan pedig a mienkbe. (Szakértők szerint ettől a kockázattól elsősorban a Csendes-óceánból származó halak lehetnek mentesek.)

Drága a hal

A sok más környezetszennyezésből adódó, egyéb kitettséggel együtt ezek valós veszélyek lehetnek, de a hat kilogrammot némileg meghaladó fejenkénti halfogyasztásunkkal nem vagyunk túlzottan kitéve ezeknek. Összehasonlításul: 

• egy mediterrán ember átlagosan évi 30-40 kiló – leginkább tengeri – halat eszik, míg 
• egy japán 70 kilót. 
• Ázsia adja a világ haltermelésének 77 százalékát, 
• a globális kivitel mintegy 45 százaléka Kínához, Japánhoz és Honkonghoz kötődik.

Stündl László, a Debreceni Egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari karának dékáni posztját is betöltő kutató szerint a hazai halfogyasztás növekedésének elhanyagolható üteméért az említett kockázatok kevéssé tehetők felelőssé. Az okok inkább a hagyományainkban keresendők, no meg abban, hogy a hal drága, a magyar fogyasztó pedig köztudottan árérzékeny. 

A versenytermékek árelőnye idén kifejezetten kiugró, hiszen egy kiló jó minőségű csirkecomb már 1200 forintért is megvásárolható, és a sertéscsülök kilójáért sem kérnek többet 1500 forintnál, ezzel szemben

sok más hely mellett például a Hortobágyi Halgazdaság vonzáskörzetébe tartozó debreceni nagypiac halárusainál is. Igazán magas ára viszont a szürkeharcsának van, amelynek nyúzott változatából csaknem 9 ezer forintért kaphatunk meg egy kilót. Élő ponty egyes termelőknél már 1900 forintért is kapható, miközben a tisztított halat 3100 forintért, a halszeletet 4050 forintért, a filét pedig 4300 forintért kínálják.

Stündl László szerint azonban minden esetleges ellenérv mellett is hiba lenne a halat a táplálkozásból kihagyni. Már csak azért is, mert némely létfontosságú anyagot – például az ómega-3 telítetlen zsírsavat – szinte kizárólag ebből a forrásból tudunk beszerezni. A szintén leginkább halak fogyasztásával bevihető nyomelemek közül nagyon fontos a jód, illetve a szelén, mivel nálunk ezek más természetes forrásból szintén csak korlátozottan elérhetők. Mindezen előnyökhöz járul még hozzá, hogy 

Tehát ebben a szerepében más állati fehérjeforrással szintén nehezen helyettesíthető.

Újra csökken a haltermelés  

Más okok mellett a hazai hal iránt leginkább csak karácsonykor megnyilvánuló érdeklődésnek és a tengeri halak térhódításának minden bizonnyal nagy szerepe van abban, hogy 

A lehalászási jelentés szerint 2023-ben 19 673 tonna halat termeltek a tógazdaságok, ami 7,3 százalékkal maradt el az előző évitől. A főként afrikaiharcsa-előállítást jelentő, intenzív rendszerben 10,3 százalékkal kevesebb – összesen 5664 tonna – halat termeltek, ebből 4386 tonna szolgált étkezési célokat. 

Az export értéke 10,4 milliárd,  míg az importé 52,3 milliárd forint volt, így a hal-külkereskedelmi mérleg 41,9 százalékos passzívuma 3,1 milliárd forinttal haladta meg az előző évit. A deficit évek óta növekszik, ami erős korrelációt mutat azzal, hogy az importhal túlnyomórészt feldolgozott formában – filéként vagy konzervben – érkezik, míg a magyar halexport igen tetemes részben élő hal. Tavaly ezt a nem túl kedvező helyzetet a gyenge forint és a magas infláció csak tovább rontotta.  

Ennek ellenére a legnagyobb áremelkedést éppen 2023 hozta, amikor is a januári 2650 forintról 3730 forintra drágult átlagosan kilónként, hogy aztán idén további jó pár száz forinttal emelkedve elérje a már említett 4500 forintot.  

Hol van már az áfacsökkentés hatása

A fogyasztó szempontjából kétségkívül a legjobb év a 2018-as volt, amikor a hal áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. Ez azt jelentette, hogy a  pontyszeletek kilójáért a megelőző évi 2300-2400 forint helyett némely nagyáruházak csak 1900 forintot kértek. Az örvendetes árcsökkenés az importot is érintette: a lazacfilé például a korábbi 7000 helyett 5800 forintért is beszerezhető volt, a pangasius- és tilápiafiléért pedig a korább 2000 forint helyett mindössze 1800 forintot kértek.  

A pénztárcabarát halárak még 2019 decemberében is maradtak – ekkor 2140 forintért vehettünk egy kiló pontyfilét, majd enyhe emelkedés után, 2022 januárjában már 2650 forintot kellett kiadnunk ugyanezért, hogy aztán decemberben 3700 forint feletti összeget kelljen legombolnunk érte. 

A kormányzat, úgy tűnik, idén sem hagyja magukra a haltermelőket. Október 25-i határidővel hárommilliárd forintot meghaladó keretösszegű támogatásra pályázhattak, amit a területükön lévő természeti értékek megóvására fordíthattak az extenzív gazdálkodást folytató termelők.