BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton: Fókuszban a termelékenység növelése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Öt válságokkal terhelt év van mögöttünk, ahol a vállalkozók többsége helytállt. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint új eszközökre van szükség, ez indokolja a gazdasági semlegesség politikáját. A létrejöttének körülményei miatt is méltatta a hároméves bérmegállapodást. A termelékenységnövelés kerül most fókuszba.

„Huszonöt éves a Demján Sándor alapította vállalkozók napja. Öt válságokkal terhelt év van mögöttünk, a vállalkozók többsége kihívásokkal szembesülve jól teljesített és helytállt” – kezdte beszédét Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke a huszonötödik, jubilemi alkalomnak tekinthető vállalkozók napján.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter VOSZ vállalkozók napja
Nagy Márton: a növekedés helyreállítása már nem történhet a korábbi eszközökkel, most pedig a termelékenység növelése kerül az elsődleges helyre / Fotó: Kallus Gyorgy

Eppel elmondta, hogy az alapelveket illetően teljes az egyetértés a kabinettel, a munkaalapú társadalom, a vállalkozásokat támogató környezet, a munkának pedig soha nincs vége. Röviden méltatta a Demján Sándor-program elindulását, hozzátéve, hogy a megvalósításban aktívan részt kívánnak venni. 

A 2025-ös év sorsdöntő – mutatott rá a VOSZ elnöke, említve a térségben zajló kihívásokat, hiszen az európai gazdaságok teljesítménye befolyásolja a magyar gazdaságot is. Nagy a tétje, az ország jövője, a sikerek múlnak azon, hogy sikerüljön növekedő pályára állni. Kevesebb szembenállás, több együttműködés – összegezte a jövő évre vonatkozó elvárásokat.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azzal kezdte, hogy közös cél a gazdasági növekedés, pontosabban a helyreállítása. Ugyanis amíg a 2014–2019 közötti időszak kedvező volt a külső környezet szempontjából, és a jegybank is képes volt támogatni a gazdaságpolitikát, addig az elmúlt öt évet három válság szaggatta. 

A pandémia, az orosz–ukrán háború okozta energiaválság, a harmadik pedig Németország válsághelyzete – sorolta. Ebben a helyzetben kell tehát a gazdaságot visszahozni növekedési pályára. Viszont a korábbi módokon már nem lehet megtenni. A kabinet 

új eszközt dolgozott ki, a gazdasági semlegességet. Ez éppen ellentétes a ma megfigyelhető blokkosodással, deglobalizációval.

Magyarország Nyugatról és Keletről is várja a befektetőket – fűzte hozzá Nagy Márton. Kiemelte még a hároméves bérmegállapodás jelentőségét, ugyanis 2016-ban az akkori hatéves bérmegállapodást jóval kedvezőbb gazdasági körülmények között sikerült megkötni. Nagy Márton szavai szerint 

amíg a kereslet nem áll helyre, addig a költségszerkezetre kell koncentrálni, és nem az árbevételre.

Javítani kell tehát a termelékenységet, e tekintetben ösztönzőleg hat a hároméves bérmegállapodás tartalma is, mind kormányzati, mind vállalkozói oldalról. Az infláció helyett is gyakrabban halljuk majd a termelékenység növekedése kifejezést – zárta gondolatait tárcavezető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.