Az esküvő a rendezvényszervezés csúcsa. Ahogy a Világgazdaság korábbi cikkében is megírta, idén még komolyabb kiadással kell számolni, ha valaki nagy lagzit akar tartani. Ahogy egy a szakmával nemrégiben felhagyó esküvőszervező mondta, minden szolgáltatás szorzóval számol, ha a cukrász meghallja, hogy esküvőre kell a torta, magasabb az ár, a dekoratőröknél, virágosoknál úgyszintén.
Sok fiatal pár a költségeket látva alternatív megoldásokat keres, igazán drága esküvőket sok esetben külföldiek tartanak – tette hozzá. Sőt, a 10 milliós büdzsét tálalva ő maga is azt szokta mondani, utazzanak el a fiatalok egy álomutazásra, az sem kerül ennyibe, örök emlék az is.
Arra a kérdésre, miért hagyta abba, azt mondta, annyira szűk lett a piac, hogy nem látta érdemesnek a folytatást. Egyébként a 10 milliós összköltség egyáltalán nem szélsőséges példa, ha sok a vendég, könnyen összejöhet ez az összeg. Lássuk a részleteket, közepes árfekvésben.
Ha exkluzív rendezvényhelyszínt szeretne a pár, akkor mélyen a zsebbe kell nyúlni, a bérleti díj elérheti az 1,5-2 millió forintot is. Ha egy étteremben zajlik az esemény, az olcsóbb megoldás.
Ebben a kategóriában tényleg a csillagos ég a határ, egy sima, 2,5 milliméteres arany karikagyűrűpár ára 150 ezer forinttól indul. Ha ennél különlegesebbet szeretnének a házasulandók, cirkóniakövekkel, véséssel, akkor már 300 ezer forintra is rúghatnak a költséget. Ha gyémánttal díszített karikagyűrűt választanak, akkor az már sokmilliós tétel lesz, plusz ehhez jön még a kísérőgyűrű.
Jeggyűrűk ára: 150 ezer – 350 ezer forint
Megint az a kategória, ahol nagyságrendbeli különbségek lehetnek, attól függően, hogy neves gyártó idei kollekciójáról van szó, esetleg korábbiról, vagy nem neves gyártó termékéről. Ha pedig valaki magyar dizájnertől választ, és megveszi, akkor megint a felső árkategóriában kell számolni, ez 500-800 ezer forint is lehet.
Menyasszonyi ruha ára: 150 ezertől 500 ezer forintig
Menyecskeruha: 50 ezer – 150 ezer forint
Öltöny: 200 ezer forint körül indul.
Két pár női és egy pár férficipőt kell vásárolni a nagy napra, igényektől függően.
Cipők ára: 100 ezer forinttól
A meghívók ára átlagosan 500 forinttól indul, de elérheti az 1500 forintot is darabja.
Ma már nincsen esküvő köszönőajándék nélkül, amit a násznép hazavihet, egy kedves emlék az esküvőről. A legapróbb cukiság is legalább 2000 forintnál indul.
Közepes árfekvésben számolva, terembérlettel, fogyasztással, szervizzel:
30 fős esküvő hozzávetőleg 800 ezer,
50 fős esküvő 1,2 millió,
100 fős esküvő pedig 2,4 millió forint.
Ha összeadjuk az árlistán szereplő tételeket, egy szerényebb,
30 fős esemény ára is könnyen felkúszhat négymillió forint fölé.
A nagyobb létszámnál pedig sokkal nagyobb költségekkel kell számolni, még akkor is, ha mindenből a lehető legolcsóbb kategóriát választja a család. Az évente több alkalommal megrendezett nagy esküvői kiállításokon a házasulandók felmérhetik a lehetőségeiket, a piaci árakat, és összeállíthatják az igényeiknek megfelelő csomagot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.