A rákosrendezői fejlesztés kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester hazardírozik, felelőtlenül kapkod, miközben már most is törvénytelenül működik a főváros – közölte Budapest főispánja szombaton a Facebook-oldalán.
Sára Botond a videóban azt mondta, a rákosrendezői fejlesztés amellett, hogy hatalmas, egy nagyon bonyolult jogi ügy is: nemzetközi szerződést kötöttek, törvényt fogadtak el, és hatalmas vállalásokat tettek.
Karácsony Gergely hazardírozik egy olyan önkormányzat élén, amelyik törvénytelenül működik, hiszen mai napig nincsen főpolgármester-helyettes, és a 2025. évi költségvetésük is jogszabályellenes
– fogalmazott a főispán. Az MTI tudósítása szerint hozzátette: Karácsonyék jogszabály-értelmezésben sem erősek, hiszen az elmúlt öt évben a kormányhivatal szinte valamennyi törvényességi felhívását elfogadták. Abban az öt esetben, amelyben a főváros nem fogadta el a kormányhivatal álláspontját, négyet megnyert a kormányhivatal, egy pedig folyamatban van a főpolgármester-helyettes hiánya miatt.
Sára Botond a rákosrendezői fejlesztés kapcsán azt mondta:
ez a döntés józan észt és higgadtságot igényel. Ehhez az átgondoláshoz kívánok jó munkát a képviselőknek, és arra kérem Karácsony Gergelyt, hogy ne kockáztasson, hanem újra gondolja át az ügyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.